A tengerentúli francia területek mintegy egymillió választója már szombaton leadhatta szavazatát, vasárnap reggel 8 órakor pedig már Európában is kinyitottak a szavazóhelyiségek. A köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, a fontosabb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak. A hatóságok egyik célja, hogy a csütörtöki, párizsi terrortámadást követően ne alakuljanak ki sorok a választókörzetek előtt, amelyek potenciális célpontokként szolgálhatnának merényletekhez.
A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak: a függetlenként induló Emmanuel Macront, a szocialista kormányzat volt gazdasági miniszterét.a választók 23-24,5 százaléka támogatja, míg a radikális Marine Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthat. Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban.
A botránya miatt a harmadik helyre csúszott, a szintén Európa-párti 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit népszerűségéből, s jelenleg a voksok 19-21 százalékára számíthat. De nem lehet leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból történő kilépést ígérő Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.
Az V. köztársaság történetében egyébként most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra.
Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. Az első becslések és részeredmények este 8 órától várhatók. Az exit-poll eredmények alapján hagyományosan a második fordulóba jutott két jelölt fotója pontban este 8 órakor megjelenik a televíziók képernyőjén. Ám a várható szoros eredmény miatt a közvélemény-kutatók ezt most nem garantálják este 8 órára, s az is lehet, hogy három fotó fog megjelenni, mielőtt fokozatosan megérkeznek a biztosnak tekinthető részeredmények.
Úgy tűnik egyébként, hogy
sikerült az elnökjelölteknek mozgósítaniuk a választókat, a választásra jogosultak 28,54 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát.
Az arány az előrejelzéseknél magasabb, szinte megegyezik az előző, 2012-es elnökválasztás első fordulójában mért részvétellel, ami 28,29 százalék volt.
Az eddig stabilnak tűnő részvételi arány elég magasnak számít Franciaországban (1981 óta a második legmagasabb), de nem éri el az tíz évvel ezelőtti rekordot. Akkor délig a jogosultak több mint 31 százaléka járult az urnákhoz, s a szavazás végén 83,77 százalékos volt a részvételi arány.