Az európai integráció akkor tud erős lenni, ha erős tagállamokra alapul és ebben erős egyetértés van Közép-Európában"
– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, ahol pénteken, a többi visegrádi országból érkezett partnereivel együtt panelbeszélgetésen vesz részt a Globsec biztonságpolitikai fórumon. A panelbeszélgetés központi témái az Európai Unió (EU) jövője és erősebbé tételének lehetőségei.
Szijjártó azt mondta, hogy az EU megerősítésére két ellentétes stratégia van, az egyik Brüsszel erősítésével számol, a másik pedig azzal, hogy az uniót erős tagállamok alkotják. A miniszter szerint Magyarország az utóbbi mellett tette le a voksát, és e tekintetben erős az egyetértés Közép-Európa országaiban is.
Ezt a nézetet képviselő tábor a Brexittel elveszíti legerősebb tagját, ami miatt a visegrádi országoknak (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) az eddiginél is egységesebben és hangosabban kell képviselniük ezt az álláspontot
– mondta Szijjártó Péter. Szerinte a Brexit miatt így előállt helyzet megnöveli a visegrádi országok lehetőségeit, de felelősségét is.
Zsákutcába jutott az a koncepció, hogy vegyünk el hatásköröket a tagállamoktól és adjuk Brüsszelnek, láttuk ennek mi lett az eredménye"
– mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar külügyminiszter a visegrádi együttműködésről beszélve rendkívüli jelentőségűnek nevezte, hogy az ma a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az EU-ban, amit még fontosabbá tesz, hogy az EU jövőjéről folytatott vitákban sokszor teljesen egységes álláspontot képviselnek.
Nagyon fontos ez az egységes álláspont a britek kilépéséről folytatott tárgyalások során, mert Közép-Európának abszolút érdeke, hogy az EU ne a sértettség pozíciójából tárgyaljon, hanem akarjon teljes körű megállapodást kötni"
– mondta a külügyminiszter. Szijjártó szerint ez a teljes közép-európai régiónak érdeke, mivel sok itteni állampolgár él az Egyesült Királyságban, ezért az EU-val szemben az az elvárás, hogy védje meg a magyar, cseh, szlovák és lengyel állampolgároknak az érdekeit és jogait, ugyanakkor olyan megállapodást kössön az Egyesült Királysággal, ami lehetővé teszi a jelenlegi szoros gazdasági, kereskedelmi és más kapcsolatokat is.
Szijjártó Péter a nap hátralévő részében több kétoldalú találkozón is részt vesz, akárcsak a nemzetközi visegrádi alap új székházának átadó ünnepségén.