Egyszerű többséggel nyerik a toryk a választást. Sokat javít a Munkáspárt, sok képviselői helyet veszít viszont a Skót Nemzeti Párt. Elvesztette mandátumát a volt skót első miniszter (kvázi miniszterelnök) Alex Salmond is. A liberálisok is szavazatokat vesztettek, de az SNP visszaesése miatt Skóciában pluszmandátumokat szereztek. Nick Clegg volt liberális miniszterelnök-helyettes viszont elvesztette képviselői helyét.
A konzervatívok eddig 12 helyet vesztettek, a Munkáspárt 29-et javított. Simán nyerte körzetét Theresa May és Jeremy Corbyn is. Nyert Boris Johnson külügyminiszter is. Elvesztette mandátumát viszont két miniszter, Jan Allison és Ben Gummer. A konzervatívok és a Munkáspárt is jóval több szavazatot kapott, mint 2015-ben. A legnagyobb vesztes a UKIP (több mint 10 százalékot buktak). Igaz, nekik eddig is csak egyetlen képviselői helyük volt.
Jelentősen befolyásolhatja a választás utáni helyzetet az észak-írországi eredmény is. A Sinn Fein ugyanis eddig bojkottálta a brit alsóházat, a Demokratikus Unionista Párt viszont felajánlotta a támogatását a konzervatívoknak. A Sinn Fein hét helyet nyert el, a DUP pedig tízet.
"Nagy-Britanniának egy ideig stabilitásra van szüksége, és ha a konzervatívok győznek a választásokon, akkor teljesítik a kötelességüket: megteremtik ezt a stabilitást" - mondta Theresa May miniszterelnök, miután megnyerte saját választókerületét.
"Ha az előrejelzésnek megfelelően a konzervatív párt nyerte el a legtöbb helyet, és valószínűleg a legtöbb szavazatot, akkor ránk hárul a stabilitási időszak megteremtésének feladata, és pontosan ezt fogjuk tenni. A szándékom ugyanaz ma reggel, mint bármikor korábban. A kampányban elmondtuk, melyek a fő szempontjaink: hogy jó brexitmegállapodást tudjunk kötni" - mondta Theresa May.
Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője, miután megnyerte saját körzetét, beszédében lemondásra szólította fel Theresa May miniszterelnököt, a Konzervatív Párt vezetőjét, mert a közvélemény-kutatásoknál rosszabbul szerepelnek a konzervatívok. Corbyn szerint utat kellene engedni a munkáspárti kormánynak, ami azért meglepő mondat, mert a Munkáspárt csak a második helyen végzett a választáson.
Corbyn a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: a Munkáspárt készen áll az ország szolgálatára, mivel ezért harcolt a választásokon. Azt is mondta, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásoknak a tervezett időpontban, tíz nap múlva mindenképpen el kell kezdődniük, mivel a kilépési folyamat a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával már elindult. A kampányban a Munkáspárt ugyanúgy támogatta a brexitet, mint a konzervatívok.
A lemondást Theresa May és vezető konzervatív politikusok is visszautasították. A miniszterelnök a kormányalakításon dolgozik, mert a konzervatívok megnyerték a választást - mondták tory források a Sky Newsnak.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök örült annak, hogy Skóciában pártja, a Skót Nemzeti Párt (SNP) megnyerte a választást. Az előző választáshoz képest azonban elvesztették szavazóik egyharmadát és nagyjából 20 mandátumot, így a skót függetlenségi népszavazás valószínűleg lekerült a napirendről.
Nyilatkozott a brexit irányításával megbízott miniszter, David Davis is. Ő úgy vélte, hogy az első eredmények és a prognózisok arra mutatnak: az ország átalakulóban van, különösen Skóciában és Anglia északi részében. Az országot megosztó szavazás volt - mondta, de jelezte, hogy a következtetések levonásával megvárja a tényleges eredményeket.
Hiába készültek nagyon Sunderlandben arra, hogy ők számolják össze először a szavazatokat, ezt a csatát most elvesztették Newcastle-lal szemben. A körzetet egyébként a Munkáspárt nyerte, de ezért izgultak a legkevesebben. Newcastle Upon Tyne Central körzet ugyanis hagyományosan baloldali körzet - ahogy a rivális Houghton & Sunderland is, ahol néhány perc lemaradással jelentették be az eredményt.
A részvételi arány nagyjából 2 százalékkal magasabb, mint 2 évvel ezelőtt volt.
Az angol font péntek hajnalban jelentősen gyengült arra a hírre, hogy a kormányzó Konzervatív Párt lehet, hogy elveszti abszolút többségét a londoni alsóházban.
Az első exit poll - amelyet a BBC, a Sky News és az ITV közösen rendelt - szerint a konzervatívok 314 képviselői helyet szerezhetnek, a Munkáspárt 266-ot, a Skót Nemzeti Párt 34-et, a Liberális Demokraták 14-et. A toryknak eddig 330 helyük volt. Ugyanakkor a közvélemény-kutatások általában felülmérik a Munkáspártot. 2015-ben az első exit pollok nagyjából ennyi képviselőt jósoltak a konzervatívoknak, aztán mégis megszerezték az abszolút többséget. A mostani elemzés is ezt írja: "komoly kockázata van annak, hogy a konzervatívok elvesztik abszolút többségüket, de ez messze nem biztos". Tory források a Sky Newsnak azt mondták: az exit poll rossz, és hajnali 3 óra körül (vagyis magyar idő szerint négy óra tájban) egészen máshogy néz majd ki a helyzet.
Nagy-Britanniában utoljára 2015 májusában volt választás, akkor a várakozásoknál sokkal simábban nyertek a még David Cameron vezette konzervatívok. 330 képviselői hellyel az abszolút többséget is megszerezték. A következő választás 2020-ban lett volna, az előre hozott voksolást Theresa May kormányfő váratlanul kezdeményezte április 18-án. A célja az volt, hogy egyértelmű választói felhatalmazást kapjon a brexittárgyalások lefolytatására.
A közvélemény-kutatások a kormányzó konzervatívok győzelmét jelzik előre,
egyetlen - alternatív módszerekkel végzett - mandátumbecslés kivételével mindegyik szerint növelni is tudják képviselői helyeik számát. Az előző választáson megszerzett 330 képviselői hely és 10 fős többség helyett 339-371 helyet és 28-92 fős tory többséget várnak.
Theresa May a férjével csütörtökön mosolyogva távozott a szavazóhelyiségből a Temze-parti Sonning faluban, de nem nyilatkozott.
Jeremy Corbyn arcán széles mosollyal, hüvelykujját felmutatva üdvözölte az újságírókat és a pártja szavazóit a Londontól északra fekvő Islingtonban.
"Nagyon büszke vagyok a kampányunkra" - mondta.
A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhatott az egyéni jelöltekre. Sok helyen
fokozott biztonsági intézkedések közepette nyíltak meg a szavazóhelyiségek,
felfegyverzett rendőrök is készenlétben álltak. Az Iszlám Állam terrortámadásokban 35 embert ölt meg az elmúlt három hónapban Nagy-Britanniában, a legutóbbi terrortámadásban szombat este nyolcan haltak meg Londonban. A fővárosban fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, hogy szükség esetén lehetővé tegyék rendőri erők gyors felvonultatását.
Csütörtök délután
a rendőrség egy gyanús csomag miatt rövid időre lezárta a londoni Trafalgar teret,
de később közölték, hogy az incidensnek nincs köze terrorcselekményhez.
A YouGov által a The Times című lap részére június 5. és 7. között készített legutóbbi felmérés szerint
a konzervatívokra a megkérdezettek 42 százaléka, a munkáspártiakra pedig 35 százaléka szavazna,
az Ipsos Mori által a londoni Evening Standard számára készített közvélemény-kutatás szerint a konzervatívok 44, a munkáspártiak 36 százaléknyi szavazatra számíthatnak.
A választás súlyos tétjei ellenére a Twittert elárasztották a brit választókat elkísérő, illetve a szavazóhelyiségek előtt a gazdikra várakozó kutyák fotói (#dogsatpollingstations).
A kampányt kezdetben a brexit, az utolsó napokban pedig a terror és a migráció uralta. A manchesteri merénylet után a brit kormány és Theresa May még visszafogott volt, a hétvégi londoni merénylet után azonban (ami március óta a harmadik dzsihádista támadás volt) átszakadt a gát, és a visszafogottságáról ismert brit miniszterelnök nagyon keményen fogalmazott. Azt mondta, hogy eddig túl toleránsak voltak a szélsőségesekkel szemben, de ebből elég volt, később pedig azt is felvetette, hogy kész korlátozni az emberi jogokat, ha az a terrorizmus elleni harcot szolgálja. "Ami sok, az sok" - mondta.
Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezére azzal támadott vissza, hogy éppen Theresa May volt a belügyminiszter, amikor 19 ezerrel csökkentették a rendőri állományt. A kifogásolt takarékossági intézkedések viszont egyáltalán nem érintették a terrorelhárító szolgálatokat, sőt a kormány másfél ezer fővel növelte az antiterrorista osztagok létszámát - válaszolta erre a miniszterelnök.
Corbyn kritikája azért is váltott ki csekély hatást, mert alapvetően sokkal puhább menekültpolitikát képvisel, mint a toryk. Tavaly januárban még arról beszélt, hogy a franciaországi Calais táboraiban rekedt migránsokat Nagy-Britanniának be kellene engednie, ha rokonaik élnek a szigetországban.
A Tory és a Labour programja közt a brexittel kapcsolatban is jelentős különbség van. A 61 éves Theresa May - Nagy-Britannia második női miniszterelnöke Margaret Thatcher után - bár az EU-népszavazás kampányában a bennmaradást pártolta, a népszavazás eredményét tudomásul véve kiadta a jelszót: „Brexit means Brexit", vagyis "A brexit brexitet jelent". Azaz: a választók akarata parancs, ha brexitre szavaztak, azt végre is kell hajtani.
May kifejezetten kemény brexitpolitikát hajt végre, mindig hangsúlyozza, hogy ő csakis abból az alapállásból hajlandó elkezdeni a kilépési tárgyalásokat, hogy rossz egyezséget nem fog aláírni.
Ellenfele, a 68 éves Jeremy Corbyn sem kérdőjelezi meg a brexit-népszavazás eredményét, de olyan megállapodást akar, amely garantálná a kereskedelmi hozzáférést az európai piacokhoz, és megőrizné a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat. Ebből viszont az következne, hogy olyan feltételek teljesítését kellene vállalnia érte, amelyek értelmetlenné teszik a brexitet. Amikor a kampányban erre rákérdeztek, Corbyn rendre kitérően válaszolt.
Nagy-Britanniában a sajtó a választások előtt hagyományosan állást foglal azzal kapcsolatban, hogy a választók kiket támogassanak. Ezúttal a vezető brit lapok többsége Theresa May és a konzervatívok mellé állt.
A torykat támogatja a két legnagyobb tömeglap, a The Sun és a Daily Mail, a mértékadó lapok közül pedig a Financial Times, a Daily Telegraph és a The Times. A Munkáspárt melletti szavazásra csak a Daily Mirror és a hagyományosan baloldali Guardian buzdított, az Economist pedig a liberális demokraták mellé állt.
A tömeglapok kifejezetten indulatosan nyilvánítottak véleményt. A Mirror egyszerűen lehazugozta Theresa Mayt, a Sun és a Daily Mail viszont Corbynt hibáztatta a terrorizmusért.
A legnagyobb példányszámú lap, a The Sun címoldalán tíz pontban sorolták Corbyn bűnlajstromát: többek között a terroristák barátja, hasznavehetetlen a brexitnél, lerombolja a munkahelyeket, az unió bábja, feladná a brit nukleáris védőerőt, nyitott bevándorláspolitikát követne és szélsőséges marxista. A címlapon Corbynt egy szemeteskukában ábrázolják, és a szalagcím is erre utal egy magyarra nehezen lefordítható szójátékkal. Ne dobjátok Britanniát Corbyn kukájába (a kuka angolul: dust-bin, ehelyett szerepel a cor-bin szó) - nagyjából így fordítható le az üzenet.