Magyarország félmillió euróval támogatja a templom helyreállítását, miután a tavalyi és az idei földrengés súlyos károkat okozott az épületben. "A külső és belső állványozás után jelenleg a falakat stabilizálják. A templom homlokzati fala a földrengésekben szabályosan levált az épület többi részéről, hét centiméterrel mozdult el, ezért acélvázzal kell rögzíteni" - számolt be Andrea Carradino, a templom házfőnöke.
Carradino elmondta, hogy a tolentinói templom újjászületése példaértékű, mivel eddig még egy olasz középület sem kapott külföldi segítséget. Magyarország segédkezése pedig bejárta egész Olaszországot.
A tolentinói templom Magyarország segítségével az újjászületés jelképévé vált,
ezért ünnepelve kívánják felavatni december 9-én a helyreállított templomot. A tervek szerint közös olasz-magyar eseményként a két ország egyházi képviselőinek részvételével, valamint a Vatikán bevonásával ünnepelnének. Andrea Carradino hangsúlyozta, számukra a legnagyobb ünnep az lenne, ha a templom átadására meghívott Orbán Viktor miniszterelnök el tudna látogatni Tolentinóba.
Carradino azt is elmondta, nem kizárt, hogy a felújított templomba magyar műalkotások kerülnek.