A világ egyik leggazdagabbnak tartott embere szerint az európai vezetők rosszul állnak hozzá a migránsválsághoz. Meglátása szerint
a németek nyitott kapus menekültpolitikája nem oldja meg a bevándorlási krízist.
A német Welt am Sonntagnak adott interjúban - amiről a hidaro.hu is beszámolt - elmondta, hogy a német hozzáállás már így is óriási kavarodást okozott.
„Egyfelől az emberek próbálnak nagylelkűek lenni, és megpróbálják befogadni a menekülteket.
De minél nagylelkűbb valaki, annál többen hallanak a projektről. Ez pedig tömeges afrikai kivándorlást okoz.
Németország nem képes befogadni az Afrikából meginduló menekültáradatot, akik Európa felé tartanak” – figyelmeztetett. Gates meglátása szerint Európának arra kellene koncentrálnia, hogy a jelenlegi tranzitútvonalak lezárásával megnehezítsék az afrikaiak számára az európai kontinens elérését.
Bill Gates és felesége, Melinda Gates közös alapítványa több millió dollárral támogat különböző afrikai segélyprogramokat.
A missziók azonban az Afrikában élő emberek életkörülményeinek javítását tűzték ki célnak, nem a kontinensváltást.