A szlovák sajtó szerint csak perceken múlt a 13 hónapos kislány élete, aki szüleivel és 11 éves nővérével július 17-én érkezett két hétre nyaralni az egyiptomi tengerpartra, Marsza Alam városába.
Az első hét a tervezetteknek megfelelően alakult, de aztán a hőemelkedéssel küzdő kislány száján apró hólyagok jelentek meg.
A szállodai orvostól kaptak ugyan valamilyen allergia elleni cseppet, de másnapra a kislány láza magasra szökött, és mivel már az arcán is megjelentek a kiütések,
bevitték a helyi kórházba, ahol közölték a szülőkkel, hogy éjszakára bent tartják megfigyelésre.
Másnap, múlt hét csütörtök reggel a szülők a kórházban szinte sokkot kaptak a kislányuk látványától.
A kislányom nyakán és arcán is hatalmas gennyes sebek tátongtak, sőt az egyik kis kezén már az eleven hús, az izmok is látszottak. Erre a hétre állítólag teljesen felfalta volna a kislányomat az a valami, nem is tudom milyen fertőzés!"
- nyilatkozta a szlovák sajtónak a 38 éves apa.
Amikor a szülők kérdőre vonták az egyiptomi orvosokat, hogy mi történt, azt a választ kapták, hogy fogalmuk sincs és tehetetlenek, mivel nem tudják milyen betegséggel állnak szemben.
Azt javasolták a dél-szlovákiai házaspárnak, hogy próbálják meg sürgősen hazavinni gyereküket Szlovákiába, hátha ott meg tudják menteni az életét.
A szülők riasztották az utasbiztosítót is, ahol a nyaralás előtt szerződtek, de mint kiderült, az csak napok múlva tudott volna intézkedni a hazaszállításukról.
Mivel időközben a gyermek állapota kritikusra fordult, a hazai hozzátartozók "fellármázták" a hazai hatóságokat, és szombaton a szlovák belügyminisztérium egy speciális különgéppel 4 órán belül Pozsonyba hozta az Egyiptomban szerencsétlenül járt családot.
A Pozsonyi Szent Mihály Kórházban mind a négyüket kivizsgálták, Ellie apja és nővére már vasárnap hazamehetett. Zuzana Eliásová, a Szlovák Egészségügyi Minisztérium szóvivőjének közlése szerint Ellie állapotát mára stabilizálták, folyamatosan antibiotikumos injekciókat kap.
Azt hogy mikorra épülhet fel teljesen, és konkrétan milyen betegségről van szó az egészségügyi tárca szóvivője nem tudta megmondani.
Közben az egyik legnagyobb szlovák bank és biztosító, a CSOB Poistovna épp ma hozta nyilvánosságra ez első féléves adatait. Az utasbiztosításokkal kapcsolatosban kiderült, hogy év elejétől a közel 50 bejelentett káreset után átalagosan 1000-1300 eurós kártérítéseket fizettek ki a biztosítottaknak. Július végéig összesen mintegy 210 ezer eurót (kb. 63 millió forint).
Viszont ennek az összegnek több mint a felébe, 106 ezer euróba került annak a szlovák állampolgárnak az esete, aki 2 hónapja a Maldív-szigeteken kapott szívinfarktust. Csak ez az egy kárigény, beleértve a kórházi kezelést, a sürgősségi hazaszállítást a hozzátartozókkal együtt, stb., átszámolva majdnem 32 millió forintjába került a biztosítónak.