Vágólapra másolva!
Az amerikai politika nagy veteránja hosszan tartó betegség után 72 éves korában halt meg.
Vágólapra másolva!

Arthur Finkelstein legendának számított az amerikai belpolitikában. 1972-ben már részt vett Richard Nixon sikeres elnöki kampányában. Az Egyesült Államokban számtalan szenátor, kormányzó és képviselő tanácsadójaként már fiatal korában nagy elismertségre tett szert, bár offenzív kampánystílusa miatt sok kritika is érte.

Közel fél évszázados pályafutása során olyan ismert politikusok mellett dolgozott, mint George Pataki, Ariel Sarón, Benjamin Netánjahú, és a legendás konzervatív elnök, Ronald Reagan.

Arthur J. Finkelstein Forrás: --


Arthur Finkelstein nevét sokan azonban onnan ismerik, hogy közel tíz éven keresztül a Fidesz tanácsadójaként tartották számon. Nem cáfolt sajtóinformációk szerint rendszeresen találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és nyomon követte a magyar politika eseményeit.

Az Origo úgy tudja, hogy több mint egy évvel ezelőtt, 2016 áprilisában találkoztak utoljára. Finkelstein nem sokkal ezután rossz egészségi állapota miatt visszavonult a munkától és életének utolsó szakaszában ágyhoz kötötten élt, így már egy éve a Fidesznek sem dolgozott.

Arthur Finkelstein élete során számos barátot és ellenfelet szerzett, de tehetségét és politikaformáló képességét senki sem vonta kétségbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!