Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egész Németországot és a liberális médiaelitet meglepte az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretörése a vasárnapi parlamenti választáson. A párt közel 13 százalékot szerzett, miközben a felmérések ennél lényegesen gyengébb eredményeket jósoltak nekik. A bevándorlásellenes erőt természetesen a hazai és külföldi liberális-baloldali médaelit azonnal elkezdte beszorítani egy rasszista kategóriába, míg a szavazóikat egyszerűen lehülyézték. A liberális toposz szerint az AfD a szegény, képzetlen kelet, az NDK-nosztalgiában élő, vesztes német kisember pártja. A valóság ezzel szemben teljesen más - írta a hirado.hu.
A vasárnapi német választások végeredményével gyakorlatilag felbomlott a II. világháború óta stabil pártrendszer Németországban. Ez sokáig háromosztatú politikai teret jelentett: volt két tradicionális nagy, az ipari munkásságot képviselő SPD, a polgárságot és a gyáriparosokat tömörítő CDU és a csak Bajorországban létező testvérpártja, a CSU, valamint a nagypolgárság liberális pártjaként működő FDP. Ezt a rendszert változtatta meg a 80-as évektől a '68-as gondolatban sarjadó Grüne (zöldek) megerősödése. 1990 után pedig a parlament a kelet-német állampárt Die Linke elnevezésű utódjával egészült ki, és
2017-ben az AfD is helyet követelt magának a nap alatt.
Az Afd már a 2013-as parlamenti választáson elindult, de akkor 4,7 százalékos eredménnyel nem került be a törvényhozásba. Bár az akkori eredmény is kiválónak volt mondható egy újonnan alakult párttól, de akkor az öt százalékot nem sikerült átlépniük, mivel az egykori nyugat-német területeken nagyon gyengén szerepeltek. Akkor valóban el lehetett mondani, hogy az AfD alapvetően egy keleti párt, de a helyzet azóta nagyot változott.
A két migrációellenes párt – az AfD radikálisan elutasítja Németország iszlamizációját, az FDP pedig hazaküldené a menekülteket, ha az országukban már béke van, és csak a minőségi bevándorlást támogatja – az összes szavazatból közel 11 milliót söpört be (az AfD majdnem hatmillió szavazatot szerzett, az FDP pedig alig kevesebb, mint 5 milliót), vagyis több szavazatot szerzett a két migrációellenes-párt, mint Magyarország teljes lélekszáma.
Ekkora szavazatmennyiséget nem lehet azzal magyarázni, hogy csak az egykori NDK-ban élők és a szegények ellenzik az illegális bevándorlást.
A német választás egyébként visszaigazolta a magyar és a lengyel, de köztük a visegrádi négyek migrációs politikájának helyességét is. A V4-ek számára a legfontosabb a határok védelme és a térség etnikai arculatának megőrzése, miközben természetesen a valódi menekülteknek védelmet nyújt. Ez a politika egyre nagyobb tábornak örvend Németországban, mivel a józan migrációs politikát hirdető erők több szavazatot kaptak, mint ahányan Magyarországon, vagy Csehországban élnek.
Visszatérő érvelés idehaza és külföldön hogy az AfD az egykori keleti blokkhoz tartozó NDK területén élő németeknek köszönheti sikerét. Ez csak kis részben igaz, ugyanis köreikben is a CDU, Merkel kancellár pártja nyerte a választást, sok helyen pedig a Linke, a kelet-német állampárt utódja lett a második helyezett, és csak harmadik az AfD. Ha van tömörülés, amelyik a mai napig nyíltan rájátszik az NDK-nosztalgiára, az a Linke, nem pedig az AfD, mely eredetileg egy közgazdász-értelmiségi pártként alakult meg, erős nyugati bázissal. Egy időben úgy is nevezték őket, a „professzorok pártja”.
A Linke-t pedig pontosan úgy kell elképzelni, mint a magyarországi Munkáspártot, mely ma is a kádári örökség és az MSZMP egyetlen hiteles utódjaként tekint magára. Igaz, míg a Munkáspárt egyszer sem jutott be a magyar törvényhozásba, addig a Linke a különböző baloldali tömörülések egyesülése óta stabilan 10 százalékos eredménnyel van jelen a Bundestagban, örökös ellenzékben.
A Die Linke az NDK-nosztalgia mellett nagyon erősen bevándorlásbarát erő is.
Bár az AfD sok kelet-német területen a második helyen végzett, de nem csupán keleten, hanem Bajorország teljes déli részén második helyezetté vált, kivéve Münchent, ahol a zöldek lettek a másodikok, illetve a Münchent körülölelő három választókerületben az FDP, a német nagypolgárság – egyébként kifejezetten migrációellenes húrokat pengető – szabadelvű pártja futott be másodikként. Márpedig ha van olyan német tartomány, amit nem lehet leírni a szegény NDK-s kisemberek lakóhelyeként, az pontosan Dél-Bajorország.
Az AfD a szintén tehetős Baden-Würtenbergben is több második helyezést csípett meg, így például Pforzheimben is csak a CDU verte meg őket.
Az AfD emellett Szászországban, és Brandenburg dél-keleti részén tört előre, miközben az elsőséget a teljes egykori NDK területén megszerezte a CDU, kivéve a már említett Szászországban, illetve Kelet-Berlin szinte teljes területén, ahol a kommunista Die Linke párt győzött. Az AfD előretörését az is jól mutatja, hogy Németország nagy részén a harmadik helyen végzett az iszlamizációt elutasító erő. Még olyan fejlett, gazdag területeken is az AfD vált a harmadik erővé, mint Bajorország északi része, Baden-Würtenberg közép-déli és közép-északi területe, a Frankfurt-központú, gazdag, és egyébként inkább baloldali Hessen, vagy a nyugati, ipari Saar-vidék.
Az Afd megerősödését jól mutatja az egykori nyugat-német területeken, hogy például 2013-ban a bajorországi Ingolstadtban labdába sem rúgott a párt, a 6. helyre szavazták be őket az emberek. 2017-ben 15,1 százalékos eredményükkel a második helyezést érték el, maguk mögé szorítva a szociáldemokratákat. Ezzel ötszörözték a négy évvel korábban elért 3,5 százalékot. A szomszédos Regensburgban 4,1 százalékkal az 5. volt az AfD négy éve, míg most a 3. helyet szerezték meg 13 százalékkal.
Észak-nyugatabbra Hessen tartományban – mely jellemzően inkább baloldali, mint jobboldali tartomány –
a waldecki választókerületben az 5. helyről a 3. helyre jött föl az AfD 11,7 százalékot elérve.
2013-ban 5 százalékot kaptak ugyanitt. Mecklenburg–Elő-Pomeránia Rostock III. választókörzetében, mely korábban az NDK területéhez tartozott, igazán érzékletessé válik, hogy az AfD előretöréséért nem csupán a keleti nosztalgiát kell okolni. A 2013-ban 4. helyezett AfD (5,1 százalék) nem csupán helyet cserélt a Linkével (2013-ban: 21,5 százalék), hanem úgy vált 2017-ben másodikká szavazatainak közel megnégyszerezésével (19,2 százalék), hogy közben a Linke a korábbi szavazatainak csak a negyedét vesztette el, és vált harmadikká 2017-ben (16,9 százalék).
Észak-Rajna Vesztfália klasszikus baloldali tartomány, a Gelsenkirchen központú választókerületben 2013-ban, és 2017-ben is az SPD nyert. Míg azonban 2013-ban az 5. helyet érte el az AfD 4,7 százalékos eredménnyel, addig 2017-ben már a harmadikat, 17 százalékkal, mégpedig úgy, hogy a negyedik helyezett a 9,2 százalékos eredményével a 2013-ban még hatodik helyet (3 százalék) elérő FDP lett.
Az országos adatok után érdemes rátekinteni a berlini választási végeredményre, ahol a CDU az országos 33 százalék helyett 22,7 százalékot, míg az egykori kelet-német állampárt utódja, a Die Linke második helyezett lett most vasárnap 17,9 százalékos eredménnyel. Kelet-Berlint a baloldali NDK-nosztalgia uralja ugyanis a Die Linke a szavazókörök többségében diadalmaskodott, és csak pár darab kék szavazókör utal az AfD első helyezésére keleten.
A nyugat-berlini adatok részletes tanulmányozása pedig egyértelműen mutatja, hogy az Afd szavazóira egyáltalán nem illik a liberális média által ráaggatott toposz.
A bevándorlásellenes erő több nyugat-berlini szavazókörben is diadalmaskodott, ahol korábban a CDU volt a nyerő.
Jó példa erre a város Spandau nevezetű kerülete, ahol a jobb módú emberek élnek. A kerületben volt olyan szavazókör, ahol az AfD közel 30 százalékot kapott, miközben 2013-hoz képest a CDU szavazóinak több mint a felét elvesztette. Mindez világosan mutatja, hogy az AfD szavazóinak egy jelentős része a nagyvárosokban azokból az egykori CDU szavazókból tevődik össze, akiknek elege van Angela Merkel korlátok nélküli bevándorlási politikájából.
A német választási végeredmény is azt mutatja, az elhíresült orbáni tételmondat „a lázadás évéről” továbbra is igaz,
választásról választásra erősödnek az elitellenes, a globális politikát képviselő elitekkel szembenálló erők a világon.
A mostani német rendszerkritikus, a nagykoalícióval szemben álló pártok szavazataránya (AfD + Grüne + Die Linke + FDP) összesen 46,5 százalék, ilyen arányban szavaztak a CDU-SPD nagykoalícióval szemben a német választók, még ha nem is azonos motivációból.
A német választás is alátámasztja, hogy 2017 a „lázadás éve”, ahogyan a magyar miniszterelnök a Brexit- és Trump-jelenség után jellemezte a politikai folyamatokat. Ráadásul a mostani német választások mellett Macron Franciaországa is bizonyíték a lázadás évére, mivel végeredményében Macron üstökösszerű felbukkanása is egyfajta protestjelenség, egyfajta lázadás kifejeződése: az új francia elnök mozgalma egyaránt tiltakozás volt a tehetségtelen francia szocialisták, a korrupt jobboldal és a szélsőségesnek bélyegzett Nemzeti Fronttal szemben. Hollandiában pedig szintén a bevándorlásellenes Szabadságpárt és a Kereszténydemokrata Tömörülés tört előre a márciusi választáson.
2017 volt egyébként az első év, amikor próbaképpen Berlinben fiktív szavazást rendeztek olyanoknak, akiknek nincsen német állampolgárságuk, és ebből fakadóan szavazati joguk Németországban. Berlinben ma már majdnem minden ötödik ember külföldi útlevéllel él, és becslések alapján nagységrendileg 8 millió ember van Németországban, akinek ilyen értelemben rendezetlen a jogi státusa.
A morningpost.de interaktív grafikája alapján
a bevándorlók körében toronymagasan nyertek a bevándorlást támogató pártok, mégpedig 25,3 százalékkal a Die Linke lett az első,
18,4 százalékkal a Grüne a második, 18,3 százalékos eredménnyel az SPD a harmadik, vagyis gyakorlatilag kétharmados többségben van a bevándorlók között a feltétel nélkül bevándorláspárti baloldal. A CDU ezen a nem hivatalos voksoláson csak 14,7 százalékot, a bevándorlás-ellenes AfD 7,2 százalékot, míg a csak kontrollált bevándorlást támogató, és csak a képzett bevándorlókat szívesen fogadó FDP 6,3 százalékot ért el.
