A csoportosulás azzal fenyegetőzött, hogy
sósavval mérgezi meg két görög vállalat termékeit,
pontosabban a kólásüvegeket, a friss tejet és a baromfi felvágottakat.
A cégek már elkezdték a szóban forgó áruk visszahívását.
A szélsőbaloldaliak interneten ismertetett közleménye szerint
így akarnak tiltakozni az állatok leölése és az ünnepnapok mértéktelen fogyasztása ellen.
Ez nem az első alkalom, hogy a csoport ilyesmivel fenyegetőzik, már tavaly karácsony táján is le kellett venni az áruházak polcairól négy vállalat termékeit. Akkor a Zöld nemezis bejelentette, hogy klórral és sósavval mérgezte meg a Coca-Cola, a Nestlé, az Unilever és a görög Delta konszern egyes termékeit, és Athén és környékén december 22-e és január 5-e között elhelyezi őket az áruházakban.
Az anarchisták hasonló akcióval már 2013-ban is felhívták magukra a figyelmet.