Irakban megbolondult – ezt mondta a fiatalemberről a nagynénje, aki a Nj.com-nak nyilatkozott.
Bár a hatóságok még nem erősítették meg, hogy ő volt a repülőtéri lövöldöző, rokonainál már megjelent az FBI. Nagybátyja, nagynénje és unokatestvére a New Jersey állambeli Union Cityben él, ők beszéltek Esteban Santiagóról a New Jersey-i lapnak.
A 26 éves Esteban Santiago szülei Puerto Ricóból származnak, de ő az Egyesült Államokban született, New Jersey-ben.
Csatlakozott a nemzeti gárdához, és egy évig szolgált Irakban. Miután hazatért, pszichiátriai problémákkal kórházba került. Megbolondult – mondta a lapnak spanyolul nagynénje.
Az utóbbi időben Alaszkában élt, és egy biztonsági cégnél dolgozott. Szeptemberben kisfia születetett. Rokonai úgy hitték, jól van.
A CBS úgy tudja: augusztusban leszerelték a nemzeti gárdától, "nem megfelelő teljesítménye miatt".
Novemberben pedig állítólag bement az anchorage-i FBI-irodába, és azt mondta: az Iszlám Állam harcra kényszeríti, és tudatát a CIA ellenőrzi. Rendőrt hívtak hozzá, és a pszichiátriára vitették.
A CBS-nek FBI-források azt mondták, hogy egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy köze lenne valamilyen terrorcsoporthoz.
Rokonai azt mondták: nem értik, miért lövöldözhetett.