Megkezdődött a volt dél-koreai államfő kihallgatása
![Lee Myung-bak, Ri Mjong Bak, Dél-Korea](https://cdn.origo.hu/2023/12/EUm91dgYOVKFfSlGA3duOPJS9UcXDxtNV3C-LlejsBM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0ZmJlYTIyOTFlYzQwMmRhYjQ0MTU2YWQ2MzFkNzM0.webp)
Ri tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és korábban "politikai bosszúhadjáratnak" nevezte az ellene indított eljárást.
Az egykori államfő szerdán az ügyészséghez érkezve azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ügye miatt nyugtalanságot keltett az emberekben, és reményét fejezte ki, hogy Dél-Korea történetében ez lesz az utolsó olyan alkalom, amikor egy államfőt idéznek be az ügyészségre.
Az ellene indított eljárás keretében Ri két egykori tanácsadóját már őrizetbe vették, és a hatóságok átkutatták testvéreinek lakásait és irodáit is. A vizsgálat a Samsungot is érinti: a hatóságok azt gyanítják, hogy a vállalatcsoport 2009-ben megvásárolta az elnöki kegyelmet, amelynek köszönhetően a vállalat akkori vezetőjét, Li Kun Hit végül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték adócsalásért. A Samsung a gyanú szerint 4,5 millió eurónyi összeget utalt át az akkori államfő számlájára.
Azzal is vádolják a volt elnököt, hogy a munkatársai legalább 1,3 millió euró értékben fogadtak el kenőpénzt a vezetése alatt álló állami hírszerző ügynökségtől.
Továbbá médiajelentések szerint Ri a Woori pénzügyi csoport volt igazgatójától is tetemes mennyiségű kenőpénzt fogadott el, valamint több millió eurót sikkaszthatott el a rokonai nevén működő DAS autó-alkatrészgyár javára.
A volt elnök elvileg szabadon távozhat a meghallgatása után, de nem kizárt, hogy az ügyészség elfogatóparancs kiadását kezdeményezi majd.
Dél-Koreában gyakran előfordul, hogy az államfők az igazságszolgáltatással találják szembe magukat. Legutóbb például februárban az ügyészség 30 évi börtön kiszabását kérte Pak Gun Hjére, Ri Mjong Bak utódjára, akit a hivatali befolyással való visszaélés miatt kirobbant botrány nyomán mondattak le, és kenőpénz elfogadása, hivatali hatalommal való visszaélés és kényszerítés vádjával áll bíróság előtt. Ri elődje pedig, a 2003 és 2008 között elnök Ro Mu Hjon öngyilkos lett, miután korrupciós ügyek miatt vizsgálatot indítottak ellene.