Ezzel a típussal ez volt a második teszt, az első tavaly decemberben történt. A rakétát az észak-oroszországi Pleszeckről indították. Az orosz védelmi minisztérium az internetes oldalán videót is nyilvánosságra hozott a rakétakísérletről.
Az orosz hadsereg a folyékony üzemanyagú Szarmattal akarja felváltani a világ legnagyobb hadászati rakétáját, az R-36M típusjelű (SS-18 Satan) rakétákat, amelyeknek a szolgálati ideje a végéhez közeledik.
Három hete egy másik új típust, a Kinzsal hiperszonikus rakétát tesztelték az oroszok.
Vlagyimir Putyin orosz elnök március elsején évértékelő beszédében elmondta, hogy Oroszország a Kinzsal mellett megkezdte a Szarmat típusú nehéz interkontinentális ballisztikus (ICBM) rakéta tesztelését is, amely atomtöltettel is felszerelhető, és bármilyen védelmi rendszeren áthatol.