A hat fős banda egy olyan online felületet épített ki, ahol útleveleket, jogosítványokat, születés - és halotti anyakönyveket és más iratokat lehetett igényelni.
A weboldalakat úgy készítették el, hogy az megszólalásig hasonlított az eredeti kormány hivatali oldalakhoz.
A felhasználok így nem tudhatták, hogy
nem a hivatalos oldalon járnak
és az okmányokért fizetett pénzt sem a hivatalnak, hanem a csalóknak utalták el. A nyomozás az eddigi legnagyobb az országban amit az online büncseleményekkel foglalkozó nyomozók lefüleltek. A bűncselekményeket 2011-től 2014-ig követték el és 11 különböző, hivatalosnak tünő weboldalt üzemeltettek. A brit dokumentumokon felül még
hamis amerikai, vietnami, sri lankai kambodzsai és török vízumokkal és tartózkodási engedélyeket is árultak.
A csalók az elfogás után, még 2017-ben a bíróság elé állították de részletes információkat csak most közölt a The Guardien a csalásokról. A hat elkövető Peter Hall, Claire Hall, Syed Bilal Zaidi, Collette Ferrow, Liam Hincks és Kerry Mill különböző mértékű büntetést kaptak.
Sean Morris bíró az ügy kapcsán a következőket mondta,
manapság az internet a leggyakrabban használt piactér, az embereknek nincs idejük az ügyeik személyes intézésére, ezért a gyorsabb ügyintézés reményében az interneten intézik dolgaikat. A tisztességtelen emberek ezt használják ki.
A csalás mértékét jól szemlélteti, hogy az egyik elkövető, Claire Hall éppen egy 1.4 millió fontos - megközelítőileg 470 millió forintos - házat akart venni a csalásból összeszedett pénzből mikor a nyomozók becsengettek hozzá.