Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke által 2013-ban meghirdetett Új Selyemút, vagy a későbbi nevén Egy Övezet, Egy Út program alapvető változásokat tükröz a kínai külpolitikában. Az új irányvonal véget vetett a Teng Hsziao-ping által meghirdetett kínai külpolitikának, aminek célja az ország nagyhatalmi státuszának minél kevésbé feltűnő, a nemzetközi szabályokkal látszólag teljesen összhangban lévő visszaszerzése.
A váltás bizonyos szempontból törvényszerű folyamatnak tekinthető (ezt az is igazolja, hogy a Selyemút program előkészítése már évekkel Hszi hatalomra kerülése előtt megkezdődött), ugyanis
a kétezres évekre egyre nagyobb ellentmondás feszült Kína globális súlya, valamint vállalt nemzetközi szerepe között.
Kína nagyhatalmi súlyának helyreállítása – mindenekelőtt Ázsiában – napjainkra gyakorlatilag megtörtént (az ország GDP-je meghaladja Ázsia soron következő öt állama gazdasági teljesítményének együttesét), ami lehetővé teszi, hogy Kína szabálykövető nemzetközi szereplőből szabályalkotó hatalomként jelenjen meg a nemzetközi porondon.
Az Új Selyemút-program része a tengeri selyemút program. Az utóbbinak már egyre több konkrét, megvalósult formája van. Ezeknek a megismerése sokat segíthet nekünk abban, hogy jobban lássuk Peking új törekvéseit, és azt, hogy az egyes államok hogyan reagálnak az új nagyhatalom törekvéseire. A tengeri selyemút legvégső célja, hogy minél hatékonyabb összeköttetés legyen a legnagyobb kínai kikötők és a görögországi Pireusz között.
A tengeri selyemút első legfontosabb állomása a mianmari Kyaukpyu kikötője. A kínai állami tulajdonban lévő hajózási mérnöki társaság még 2016-ban kötött megállapodást a mianmari kormánnyal, miszerint 7,5 milliárd dollár értékben mélytengeri kikötőt építenek, valamint 2,7 milliárd dollár értékben egy ipari parkot létesítenek a Bengáli Öböl partján.
Kyaukpyu emellett azért is fekszik stratégiai helyen, mert a város egy Kínából érkező gáz- és olajvezeték végpontja lesz egy 1,5 milliárd dolláros beruházás után.
Ez a vezeték nagyban megnöveli Kína energiafüggetlenségét,
mivel nem kell attól tartania, hogy a Malaka-szoros esetleges amerikai bojkottja miatt jelentős gáz- és olajkieséssel kelljen számolnia a belső tartományaiban.
A mianmari kínai gazdasági térnyerés miatt főleg Indiában és a nyugati országokban az a félelem merült fel, hogy az épülő kikötőt esetleg katonai támaszpontként használhatja majd Peking. Azonban a mianmari vezetés a korábbi évtizedekben sem járult hozzá, hogy idegen katonaság állomásozzon a területén, és jelenleg semmilyen jel nem utal arra, hogy ezen a politikáján változtatni akarna. Mások attól tartanak, hogy Mianmar már most is túl nagy mértékben függ a kínai gazdaságtól, ezért szükséges lenne, ha az ország más irányba is tájékozódna.
A kínai tengeri selyemút következő állomása a Sri Lanka-i Hambantota kikötője. A mianmari példával szemben ezt a kikötőt a kínai állam egyszerűen felvásárolta a Sri Lanka-i kormánytól, mivel az Indiai-óceánon fekvő szigetország fizetésképtelenné vált Pekinggel szemben. Hambantota 2017 decembere óta a kínai államé, és egészen 2116 decemberéig a tulajdonában is marad.
Hambantota kikötőjének a fejlesztésére azonban a következő évtizedekben nagyon sokat kell költenie Kínának,
ha versenyre akar kelni Sri Lanka fővárosának, Colombónak a kikötőjével. A kínai térnyerés a helyi lakosságnak nem nyerte el a tetszését, még egy komolyabb összecsapással járó tüntetés is volt a városban. Kína egyelőre fizikailag sem tudna haditengerészeti egységeket a kikötőbe juttatni, így ezen aggodalmak is fölöslegesek egyelőre.
A harmadik eleme a kínai kikötőfejlesztéseknek az Indiai-óceánon a pakisztáni Gwadar fejlesztése. A kikötő alapvető szerepet tölt be a pakisztáni-kínai gazdasági együttműködésben, mivel az elmúlt években a két ország közeledése nagymértékben felgyorsult. Ennek legfőbb oka, hogy Iszlámábád számára a Kínával való szorosabb kapcsolat ellensúlyozhatja az Indiával való évtizedes feszült viszonyt, és egyensúlyt hozhat a térségbe. Másrészt pedig új lendületet kaphat a pakisztáni gazdaság.
Gwadar kikötője emellett stratégiai ponton fekszik a Hormuzi-szoros bejáratának közelsége miatt.
A szoroson keresztül lehet csak bejutni a Perzsa-öbölbe. 2017 augusztusában a kínai tengerentúli kikötői holdingtársaság kötött egy negyven évre szóló megállapodást Gwadar fejlesztésére a pakisztáni kormánnyal. Peking célja, hogy a kikötő kapacitását a lehető legnagyobbra bővítsék, így könnyítve meg a Kínából érkező áruk tárolását.
Ezek a kikötőfejlesztési projektek világosan mutatják, hogy Kína milyen célok mentén szervezné újjá az Indiai-óceán kereskedelmét. A távoli végcél, hogy
ezen új útvonalak mentén a kínai áruk minél könnyebben jussanak el Európába,
így biztosítva azt, hogy az ázsiai nagyhatalom kereskedelme több lábon álljon. Azonban a korábbi kereskedelmi útvonalak megváltoztatása nem egyszerű dolog, ráadásul az Északi-sark olvadásával párhuzamosan Kína északról könnyebben érheti el majd Európát, mint az Indiai-óceánon keresztül. Az utóbbi projekt megvalósulása azonban egyelőre még a távoli jövőbe vész.
Következő cikkünkben az Indiai-óceánon lévő egyre erősebb kínai jelenlét biztonsági kérdéseivel foglalkozunk.
