Matteo Salvini megnyerné a választást Olaszországban

SALVINI, Matteo
Catania, 2018. augusztus 23. Illegális bevándorlók várakoznak az olasz parti őrség Diciotti hajójának fedélzetén Catania kikötőjében 2018. augusztus 23-án. Az Európába igyekvő és Málta környékén a Földközi-tengerből kiemelt 177 migráns partra szállását nem engedélyezi Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hacsak nem kap garanciát az Európai Uniótól, hogy az utasokat szétosztják a tagállamokban. (MTI/EPA/Orietta Scardino)
Vágólapra másolva!
Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter némi jobbközép szövetségesi háttérrel „simán” megnyerné a választást, ha kiírnák.
Vágólapra másolva!

A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken úgy vélekedett, eddig a Salvinit támadó emberi jogi aktivisták csak azt érték el, hogy mintegy

kétszeresére növelték a népszerűségét.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke Forrás: MTI/EPA/Paolo Magni

Mint mondta, az olasz belügyminiszter azért tiltotta meg a migránsokat szállító Diciotti nevű hajó kikötését, mert

nem akarja, hogy Olaszország „lerakat” legyen.

Döntése ellen az elmúlt 24 órában az olasz partizánszövetség, a Bírók Demokratikus Szövetsége és az előző kormány szinte összes prominenciája is tiltakozott – tette hozzá.

Illegális bevándorlók várakoznak az olasz parti őrség Diciotti hajójának fedélzetén Catania kikötőjében 2018. augusztus 23-án Forrás: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója csütörtökön vett egy 177 fős migránscsoportot a fedélzetre. Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa hétfőn engedélyezte, hogy a Diciotti Catania kikötőjében megálljon. Matteo Salvini belügyminiszter, a Liga politikusa viszont nemet mondott arra, hogy a migránsok olasz területre lépjenek.

A belügyminiszter szerda este csak 27, felnőtt kíséret nélküli kis- és fiatalkorúnak engedélyezte, hogy leszállhasson a hajóról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!