A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Legalább 12 ember meghalt egy foggiai balesetben

Vágólapra másolva!
Legalább tizenkét külföldi idénymunkás halt meg hétfőn, a dél-olaszországi Foggia közvetlen közelében egy közlekedési balesetben. Egy bolgár rendszámú szállítójármű és egy teherautó ütközött.
Vágólapra másolva!

Helyi sajtójelentések szerint az afrikai idénymunkások paradicsomot takarítottak be a környező földeken, és a bolgár rendszámú furgonban zsúfolták össze őket.

A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. A munkavédelem szempontjait és az idénymunkásokkal szembeni embertelen bánásmódot kifogásoló olasz politikusok, illetve országos és helyi szakszervezeti vezetők azonban első nyilatkozataikban összekötik a mostani balesetet egy másik tragédiával.

Szombaton, ugyancsak Foggia környékén hasonló közlekedési baleset történt, akkor négy külföldi vendégmunkás vesztette életét, többen megsérültek. Ez utóbbival kapcsolatosan a hatóságok már vizsgálják, hogy nem illegális foglalkoztatásról van-e szó, melynek keretében sokak szerint a munkaadók nem törődtek a munkások biztonságával.

Giancarlo Serafini, a Forza Italia jobboldali párt szenátora, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja felszólította a kormányt, hogy „vessen véget a vérontásnak”, amely ezekben a napokban a közutakon folyik. „Egy civilizált államhoz méltatlanok azok a munkakörülmények, amelyek között olyan férfiak és nők dolgoznak néhány fillérért, akik azért kénytelenek kis furgonokban összezsúfolódva utazni, hogy eljussanak a földekre” – mondta.

A szenátorral együtt szakszervezeti vezetők is úgy látják, hogy ezeknek az idénymunkásoknak a többségét illegálisan foglalkoztatják, így a munkáltatók nem is törődnek azzal, hogy biztonságosak legyenek az európai unión kívülről érkezett embereknek a munkakörülményei.

Sürgetik a belügyminisztert, hogy válságtanácskozást hívjon össze a tarthatatlan helyzet orvoslására. Fontosnak tartják, hogy a hatóságok szigorúbb ellenőrzéseket vezessenek be az utakon, és gondoskodjanak arról, hogy az olasz mezőgazdaság számára egyre fontosabb idénymunkásokat emberhez méltó szálláshelyeken helyezzék el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!