Brenzovics: A magyarok elleni hangulatkeltés volt a kettős állampolgárság körüli botrány célja
![Brenzovics László](https://cdn.origo.hu/2023/12/AGE0w0-zfXzeekjpYjRQm8Em-A9jVZtYFo1xd7vfJ60/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwNmEwNTliMzNhMDRhNmJiYjg0NjU0Y2NhNTg3MzQz.webp)
Brenzovics Lászlót azzal összefüggésben kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy a múlt héten megjelent egy rejtett kamerával készült felvétel, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.
Azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ukrán kollégája, Pavlo Klimkin New York-i tárgyalásán nem számít nagy előrelépésre. Szerinte
az ügy, amelyet a kettős állampolgárság körül „kavartak”, ennek a tárgyalásnak a „tüzérségi előkészítése” volt, hogy hangulatot keltsenek Magyarország és a magyarok ellen.
Brenzovics László elmondta: a magyar állampolgárság felvétele Kárpátalján 2010 óta tart, erről az ukrán szerveknek is tudomásuk volt és van.
Hangsúlyozta:
„köztudott”, hogy az ukrán törvények „nem tiltják és nem szankcionálják a kettős állampolgárságot”.
Véleménye szerint kampányüzenet a videó kiszivárogtatása, a lakosság megosztására törekszenek vele, és ezzel is el lehet terelni az emberek figyelmét az ország valós problémáiról.
Vélhetően olyan ember készítette a videót, aki fölvette a magyar állampolgárságot,
gondolom, tudható, hogy ki ez a személy
– mondta a politikus.
Brenzovics László szerint
a jogfosztottság határán vannak az ukrajnai magyarok,
hiszen az oktatási törvény jelentős mértékben megfosztotta őket oktatási jogaiktól, és előkészületben van a nyelvtörvény, amelyet vélhetően el fognak fogadni, és az „igen jelentős visszalépést” jelent majd a nyelvi jogokban.
Sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzetközi szervezetek „nem kezelik kellő súllyal” az ukrajnai problémákat.