Meghalt a fiú, akinek sajtot dobtak a pólójára

Vágólapra másolva!
A 13 éves Karanbir Cheema allergiás volt a tejtermékekre, amiről osztálytársai is tudtak. Ennek ellenére az egyikük sajtot dobott a fiú pólójára. A gyerek rosszul lett, kómába esett, és nem sokkal később meghalt. Az osztálytársát letartóztatták. 
Vágólapra másolva!

A fiú ebéd közben kapott anafilaxiás sokkot, ami az allergiás reakciók egyik legsúlyosabb formája.

A gyerek kómába esett, 10 nappal később pedig egy londoni kórházban meghalt.

A fiú asztmája mellett rengeteg mindenre volt allergiás: a gluténre, a tojásra, a mogyoróra, a tejtermékekre. Ezt az osztálytársai is jól tudták, egyikük mégis sajtot dobott a fiú pólójára – írta meg a munchies.vice.com.

A fiú háta viszketni kezdett, majd égető érzést érzett, és aztán rohamosan romlani kezdett az állapota. A tanárok azonnal inhalátort adtak a gyereknek, emellett antihisztamint és Epipent is befecskendeztek a testébe.

A mentők hét percen belül megérkeztek, de akkor már defibrillátorral kellett újraéleszteni a fiút. Kómába került.

A fiú osztálytársát, aki sajtot dobott a pólójára, gyilkossági kísérlet gyanújával letartóztatták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!