Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője elmagyarázta: az újrainduló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumba minden diáknak és korábbi tanulónak
átiratkozási kérelmet kellett benyújtania,
holott a régi katolikus iskola beszüntetésekor a bíróság ide helyezte vissza az osztályaikat. A procedúra hat osztályt érint.
Hozzátette, több mint 140 gyerek szülei szembesültek azzal, hogy az Unirea Főgimnáziumhoz beadott
átiratkozási kérésükre nem érkezett válasz.
Az igazgató szerint nem utasították el a kéréseket, csak felfüggesztették azokat, amíg a megyei tanfelügyelőség nem állít ki egy hivatalos iratot.
Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója elmondta:
nem forog veszélyben az iskola újraindulása.
Hozzátette: az Unirea Főgimnázium nem akadályozhatja meg, hogy a diákok átiratkozzanak, csak ki kell állítania egy nyilatkozatot, hogy tudomásul vette a gyerekek szándékát.
Tamási Zsolt elmondta: hétfőn
több mint 330 diákkal indul újra a római katolikus gimnázium.
A Marosvásárhely egyik legrangosabb iskolájaként számontartott Unirea Főgimnázium szülői közössége indította el korábban az egyik olyan pert, amely a katolikus gimnázium megszüntetéséhez vezetett. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében, az Unirea Főgimnázium melléképületében pedig az újraalapított római katolikus gimnázium osztályai működnek. Mindkét épület a római katolikus egyház tulajdonában van.