Varga Gergely azzal magyarázta az elnök pártjának erősödését, hogy ugyan a Képviselőházban többséget szereztek az ellenzéki demokraták, a Szenátusban mégis a republikánusok erősödtek, vagyis Trump pártjának pozíciója.
Visszatekintve pedig még inkább győzelemként értékelhető a választás,
hiszen a korábbi elnökök rendre több alsóházi támogatót vesztettek a félidei választásokon
– tette hozzá Varga.
A félidős választás tehát Trumpot és kormányzatát erősíti így a republikánusok és az elnök számára bíztató jelnek tekinthető a 2020-as elnökválasztás tekintetében –hangsúlyozta.