Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Zemmour szerint az alsó-középosztálynak, a bérből és fizetésből élő kisembereknek, állami vagy magánszférából jövő alkalmazottaknak, kisvállalkozóknak rendkívül nehéz a kategorizálása, a hagyományos szakszervezeti mozgalom sem tud mit kezdeni velük. Fontos a földrajzi hovatartozását is kiemelni ezeknek az embereknek, akik a francia külvárosokból, a híresen hírhedt perifériákról jönnek, és nem látszanak az álszent, farizeus baloldali gondolkodók radarjain. A kizárólag a nagyvárosokra koncentrálódó antirasszista mozgalmak vagy a feministák tudomást sem vesznek róluk. Ők azok a „fehér kisemberek", ahogy az amerikaiak nevezik ezt a réteget, a „lesajnálni valók", ahogy Hillary Clinton mondta, Zemmour szerint pedig igazából ők jelentik Johnny Hallyday Franciaországát. Mint ahogy a "francia Elvis", a nagy rock sztár temetésén sem volt jelen a külvárosi sokszínűség, úgy a sárgamellényesek tüntetésén sem vettek részt - veszi észre Zemmour. Hozzá kell tenni ugyanakkor azt is, hogy tüntetéseken még soha nem volt ennyi francia nemzeti színű zászló, soha nem énekelték ennyien a francia himnuszt sem.
A sárgamellényesek gyakorlatilag maguk mögé állították a liberális jobboldali szimpatizánsokat és a régi, jó öreg szocdemeket is azzal, hogy először adócsökkentést követeltek, majd komolyan támadni kezdték a szolidaritási vagyonadó eltörlését, amellyel az egykori bankár, a bukott szocialista gazdasági miniszterből internacionalista, bevándorláspárti elnökké vált Macron a legfelsőbb, leggazdagabb rétegeknek kedvezett és hagyott náluk még több pénzt. Ezért is nevezték el a „gazdagok elnökének". A hagyományos baloldal, de még a szélsőbal is örvendezett tehát, és klasszikus baloldali taktikával (de nyugodtan nevezhetjük bolseviknak is) úgy gondolták, hogy ha most beállnak a sárgamellényesek mozgalmába, akkor ezt a „bunkók" által megkezdett lázadást egy nagy baloldali felkeléssé tudják átalakítani. És láss csodát, ismét a baloldali ideológia manipulátorai „győztek", mert amint a „hivatásos" szélsőbalos rongálók beszivárogtak a sárgamellényesek közé, mint ahogy az a párizsi tüntetéseken már évek óta így van, a kormányzat „barna pestist", azaz fasizmust kiáltott. Régi sztálinista trükk, úgy látszik, még mindig hatásos. A képek és tanúvallomások alapján ugyanis a szélsőbaloldali ún „blacks blocs", azaz a fekete maszkos anarchisták (akik szétverik a bankok és üzletek épületeit, kirakatait, de nem lopnak semmit) és a külvárosi deklasszálódott, lumpen – huligánok összefogtak és törtek-zúztak, romboltak, ráadásul gúnyolódtak a sárgamellényes „gallokon". Ezeket az embereket, akik nem szeretik egymást, nem is ismerik egymást, egyetlen dolog tartja össze Zemmour szerint : Macron mérhetetlen gyűlölete. Ebből a szempontból Macron tehát az a szelep, akin levezethető minden társadalmi feszültség.
Rendkívül mély és érdekes összefüggésre hívja fel figyelmet Zemmour azzal, hogy a macroni időket az 1830-es Lajos Fülöp-féle polgárkirálysághoz hasonlítja. Macron ugyanis felforgatta a régi bal és jobboldali politikai ideológiát és a mögöttük álló erőket, pontosan ugyanolyan módon, mint ahogy az 1830-ban Lajos Fülöp királynak lehetővé tette a trónra emelkedést, miután mindketten, ha ideig-óráig is, de maguk mögé állították a bal- és jobboldali burzsoáziát egyaránt. Zemmour szerint viszont a sárgamellényesek lázadása egy szociális és hazafias érzelmeket sem nélkülöző, gazdasági és kulturális követelésekkel gazdagított klasszikus osztályharcot testesít meg a nagyvárosi kozmopolita burzsoáziával szemben. Éppen, ahogy 1848-ban elsöpörték a nagyburzsoázia hatalmát az európai forradalmak idején.
Vagyis, az esszéíró szerint nem túlzás azt állítani, hogy könnyen lehet, forradalom előtt áll Franciaország.
