Emiatt fordulhatott elő, hogy most a külvárosait is figyelembe véve majdnem egymilliós Loire menti nagyváros, Nantes maradt magára egy súlyos számlával, amelynek kifizetése nagyon nehéz helyzetbe hozta a város polgármesterét. Johanna Roland szocialista polgármester még tavaly nyáron döntött úgy, hogy több tornatermet is
megnyit az akkor a város közepén, egyébként borzasztó körülmények között sátortáborban élő 700 migránsnak.
A városban kialakult állapotokról, amely miatt szükségállapotra hasonlító helyzet alakult ki, az Origo többször is írt.
Nemrégiben pedig arról kellett beszámolni a 20 minutes francia újság riportja alapján, hogy a Franciaország történelmi és kulturális városa címet viselő nagyváros „elesett”, azaz más francia nagyvárosokhoz hasonlóan itt is nagyon magas a migránsbűnözés aránya, no-go zónák alakultak ki, ahol az iszlám befolyás uralja a közéletet és a mindennapokat.
A mostani súlyos pénzügyi válságot az idézte elő, hogy Francois Prochasson, a város migránsokat segítő civilszervezetésnek tagja szerint feltételek nélkül, esetenkénti és személyekre vonatkozó döntést nélkülözve, mindenkit elszállásoltak. Ennek költségei mostanra elérték a 4 millió 200 ezer eurót (1 milliárd 400 millió forint, ami majdnem megfelel egy 8000 fős magyar önkormányzat éves költségvetésének).
A horribilis összeg kifizetésével kapcsolatban a város szocialista polgármestere felvette a kapcsolatot a francia miniszterelnökkel, Eouard Philippel, aki elutasította a számla kiegyenlítését azzal, hogy a kiadásokról a nantes-i önkormányzat szabadon és saját hatáskörben döntött. Mivel a migránsok elhelyezése továbbra is súlyos gondot jelent az önkormányzatnak, a központi kormányzattal folytatódnak a tárgyalások az esetleges költségátvállalás érdekében. Ami az ügy érdekessége, hogy a miniszterelnök szerint
még az idén 400 további férőhelyet kell a térségben biztosítani a migránsoknak, ugyanakkor senki nem beszél arról, hogy ki fizeti a költségeket.
A jelenlegi helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy az önkormányzat magára maradt, ismét.
Mindenesetre legalábbis furcsának nevezhető az a gyakorlat, ami ma Franciaországot jellemzi: a központi hatalom,
a szélsőségesen bevándorlás párti Macron és kormánya az emberek megkérdezése nélkül dönt abban, hogy migránsokat fogad be. Ezt követően a helyi önkormányzatokat utasítja a befogadás megoldására, a migránsok elhelyezésére, az önkormányzatok saját költségén.
Lehet persze azt mondani, hogy az önkormányzatoknak is a központ, azaz a kormány adja a pénzt, de ez csak részben igaz, a helyi adók függetlenek ettől. Ami sokkal nagyobb probléma, hogy ezek a többletköltségek nem voltak betervezve, ezeket valahonnan el kell venni majd. A folyamatosan növekvő kiadásokat, amivel a migráció egyébként jár, lehetetlen előre tervezni.