Az NBC News York a füst színéből arra következtet, hogy valami most is ég a föld alatt. Ugyanis eleinte fehér, majd szürkés, később fekete füst szállt a levegőbe. A tűzoltók azt tanácsolták azoknak, akik a robbanás pillanatában az utcán tartózkodtak, hogy
zuhanyozzanak le és cseréljék le a ruhájukat, amint lehet, mert azbeszt kerülhetett a levegőbe.
Még vizsgálják, hogy milyen gázok szabadultak fel a robbanás után. Később közölték, hogy egy nagy nyomású gőzvezeték robbant fel az egyik forgalmas sugárút alatt.
A környékbeliek nagyon megijedtek a robbanás után, de a rendőrség csak a környező utcákat ürítette ki.
A törmelék és a sár beborította a parkoló autókat és házakat.
A New York CBS Local tudósításában azt írja, több mint 100 tűzoltó dolgozik a helyszínen. Több útkereszteződést is lezártak,
a metrók pedig nem állnak meg a közeli megállókban.
A The Independent nem tud sérültekről, és egyelőre azt sem tudják, mi okozhatta a robbanást. A The New York Times a tűzoltóktól származó forrásokra hivatkozva közölte: nem sérült meg senki.