Azt hitte, barátai egyedül hagyták egy klubban, aztán kirabolták, ezért öngyilkos lett

Vágólapra másolva!
Tragédiába fulladt egy ártatlan tréfa a manchesteri egyetem hallgatói között: öngyilkos lett egy fiatal fiú, mert azt hitte, hogy barátai magára hagyták egy diszkóban. Gyalog indult haza, de út közben kirabolták. Nem tudni pontosan, hogy a rablást nem bírta feldolgozni, vagy azt, hogy barátai megviccelték, de szülei szerint az alkohol miatt vesztette el realitásérzékét. 
Vágólapra másolva!

A húszéves egyetemista, Archie Day már évek óta depressziós volt, és idegen környezetben nehezen találta meg a közös hangot a társaival. Amikor viszont bekerült a Manchesteri Egyetem kollégiumába, szüleinek azt mondta, hogy sokkal jobban érzi magát – írja a Daily Mail.

Egyik este, október 5-én elment bulizni az egyetemi barátaival egy klubba. Hajnalban üzenetet írt barátainak, mert nem találta őket.

A többi fiú viccből azt írta neki, hogy már hazamentek. Arhcie Day viszont komolyan vette, és elindult gyalog a kollégiumba.

Hiába hívogatták, nem vette fel a telefont, ezért nélküle szálltak be a taxiba. A kollégiumba érve tudták meg, hogy Dayt kirabolták hazafelé. A fiú hangosan sírt a szobájában, barátai hiába vigasztalták.

Azt azonban egyikük sem gondolta, hogy a fiút annyira bántották a történtek, hogy öngyilkos lesz.

Másnap reggel az igazgatóhelyettes talált rá Day holttestére: felakasztotta magát.


A család szerint az alkohol váltotta ki a fiúból az öngyilkosságot.


– mondta el a fiú anyja, Heather Maxwell.

Day barátai viszont azt mondják, hogy ők tehetnek az egészről, hiszen ha nem írják neki üzenetben, hogy már hazamentek, a fiú nem indul útnak egyedül. A rablót még nem találták meg, de a fiú telefonját igen, 350 kilométerre a rablástól.

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!