Az első csoport, ami elhagyja a tábort, 50 fős lesz, és csak férfiakból áll. Afrikai migránsokról van szó, akik Gambiából, Nigériából, Guineából, Szenegálból, Maliból, Elefántcsontpartról és Beninből érkeztek Olaszországba.
Az ANSA olasz hírügynökség úgy értesült, hogy felnőtt, gyermektelen férfiakról van szó. Salvini közleménye szerint más, kisebb szicíliai menedékkérő-táborokba szállítják át őket, így Trapani, Siracusa és Ragusa központjaiba.
A belügyminisztérium célja, hogy minden nagy olaszországi központot bezárjon: a mineói tábor az év végére megszűnik
- írta az olasz belügyi tárca vezetője.
További 50 ember február 17-én hagyja majd el a tábort, február végéig pedig egy újabb 50 fős csoport.
A Mineóban működő migránstábor a legnagyobb ilyen központnak számít Európában.
Jelenleg 1244 ember tartózkodik itt.
A szicíliai tábort 2011-ben nyitották meg. Az épületegyüttes eredetileg a Sigonella katonai támaszpontján szolgáló amerikaiaknak és családjaiknak épült.
Előfordult, hogy a táborban több mint 4 ezer migráns volt.
A központ működtetéséről több olasz ügyészi vizsgálat is indult, miután kiderült, hogy a migránsok befogadására szánt tábor forrásait valójában a szicíliai maffia bűnszervezete tette zsebre.
Ez a második olaszországi menedékközpont, aminek megkezdődött a bezárása. Januárban a Róma közeli Castelnuovo di Porto központjából kezdték elszállítani
Olaszország más részeibe az ott tartózkodó több mint 500 migránst.
Matteo Salvini korábbi kijelentései szerint Olaszországban nincsen többé szükség nagyméretű migránstáborok fenntartására, miután az utóbbi egy év alatt az olaszországi partok "lezárásával" 80 százalékkal visszaesett az Itáliába érkező migránsok száma.