Lopott videóval kampányol Sargentini, börtön járhat érte

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
A GroenLinks, vagyis a Baloldali Zöldek Judith Sargentiniről közelmúltban megjelent videója hemzseg a jogsértésektől. A holland baloldali párt az alapvető szerzői jogi és büntetőjogi jogelveken átgázolva készített és közzétett egy olyan összevágott propagandaanyagot, amelyben forrásfeltüntetés és felhasználási engedély nélkül használt fel több magyar médium, így a magyar köztévé archívumába tartozó, szerzői jog által védett videóanyagot. Hogy a lopást leplezzék, próbálták kitakarni a logókat, számolt be erről a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, alapvető nemzetközi jogelv, hogy a más által készített videók szerzői jogvédelem alatt állnak, és felhasználásuk kizárólag a jogtulajdonos írásbeli engedélyével és nevének forrásként való megjelölésével lehetséges.

Forrás: V4NA

Az MTVA honlapján közzétett felhasználási feltételek kifejezetten tiltják írásbeli felhasználási engedély és díjfizetés nélkül az MTVA és jogelődjei által készített videóanyagok felhasználását.

Soros legjobb tanítványa, a Magyarországot gyűlölő Sargentini pártja, a Baloldali Zöldek természetesen az írásbeli engedély beszerzése és a felhasználási díj megfizetése helyett a propagandaanyagukban felhasznált videofelvételeken – nem sok sikerrel – megpróbálták kitakarni a bevágott videofelvételekről a Magyar Televízió csatornáinak logóit, és mellőzték a forrás feltüntetését.

A szándékosság és a lopás így megkérdőjelezhetetlen.

Judith Sargentini Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Nem újdonság, hogy Sargentini a törvények felett állónak tartja magát a mögötte álló, egyre gyengébben muzsikáló politikai formációjával együtt.

Csak hogy világos legyen: Sargentiniék propagandafilmjükkel többszörösen megsértették az MTVA szerzői jogait,

megkárosították a jogtulajdonost és a magyar büntető törvénykönyv szerint olyan bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak, amely miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés is járhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!