Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírást követően kiemelte: a kétoldalú katonai-védelmi megállapodás megfelelő keret az együttműködés további erősítésére a védelmi szektorban.
A magyar miniszter szólt arról is, hogy a NATO megalakulása mellett egy másik évfordulót is ünnepelnek, mégpedig Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz évvel ezelőtti csatlakozását az észak-atlanti szövetséghez.
Szijjártó Péter kiemelte: büszkék arra, hogy ez idő alatt hozzájárulhattak a szövetség sikeréhez olyan megbízható partnerekként, amelyekre az Egyesült Államok és a NATO is mindig számíthat.
Az Egyesült Államok Magyarország igaz barátja és stratégiai szövetségese.
Magyarország minden tőle telhetőt megtett, hogy hozzájáruljon a terrorizmus elleni küzdelemhez.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország azon államok sorába tartozik, amelyek nemcsak beszélnek a terrorizmus elleni küzdelemről, hanem ennek megfelelően cselekednek is. Ezzel összefüggésben emlékeztetett korábbi bejelentésére, miszerint 200 fővel megnövelik a külföldön szolgálatot teljesítő, a terrorizmussal szemben fellépő magyar katonák számát: Budapest 130 új katonát küld Koszovóba, ahol így a magyar kontingens létszáma meghaladja majd az 500-at, illetve 70-nel 180-ra növelik az Afganisztánban állomásozó kontingens létszámát is. Az ázsiai országban így már 1200 magyar katona teljesít majd szolgálatot, hozzájárulva a NATO és más szövetséges missziók feladatának teljesítéséhez.
Leszögezte: nincs jobb bizonyítéka Magyarország és az Egyesült Államok szövetségének, mint az, hogy a csapatok bíznak egymásban, támaszkodnak egymásra, és együtt veszélyeztetik életüket a missziókon.
A miniszter egyben üdvözölte, hogy napjainkban
nem csupán a védelmi és gazdasági együttműködés szerepel napirenden, de a politikai együttműködés is újraindult,
köszönhetően az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatásának.
David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete közleményben fejezte ki elismerését Szijjártó Péternek és a magyar kormánynak a megállapodás aláírása alkalmából. "Ez a megállapodás modernizálja a fegyveres erők jogállásáról szóló korábbi egyezményt, hogy az lépést tartson a védelmi kérdésekkel összefüggő új realitásokkal, és újabb előrelépést jelent azon az úton, amelyre a magyar nép 30 évvel ezelőtt lépett, amikor úgy döntött, hogy véget vet a kommunizmusnak és a szabadságot választja. Várjuk, hogy még szorosabbá tudjuk fűzni biztonsági kapcsolatainkat Magyarországgal, és reméljük, hogy a magyar Országgyűlés minél előbb jóváhagyja az egyezményt".