Márki-Zay Péter folytatja.
Miután kénytelen volt elismerni, hogy hetekig verte át a balliberális sajtó a hazai közvéleményt azzal, hogy épp őt és Kész Zoltánt hívta volna meg az amerikai külügy, hogy tájékoztassanak hazánkról, most újabb képeket tett közzé Facebook-oldalán,
amelyek a Capitolium környékén készültek, és amelyekkel pontosan nem is tudjuk, hogy mit akart bizonyítani az ellenzéki polgármester.
Annyi biztos, hogy jól sikerült turistaképekről van szó. De azt sajnos továbbra sem sikerült bizonyítani, hogy a Külügyminisztérium meghívására érkeztek volna Washingtonba. Sőt. Ő maga ismerte el, hogy amerikai magyarok hívták el.
A hódmezővásárhelyi polgármester egyre viccesebb magyarázkodását, természetesen nem hagyta szó nélkül az internet népe sem, és többen kinyilvánították vicces véleményüket a polgármester rendkívül gyenge "bizonyítékairól".
Felraktál pár tipikus turista fényképet. Mit bizonyít ez, hogy szerettek kirándulni? Tudtam, hogy képtelen leszel ezt a történetet elengedni, pedig már a fél ország rajtatok röhög. #márkizaying "
Most komolyan ezzel kell Márkinak dicsekednie, hogy hol járt, mit látogatott meg? Hetente több száz magyar turista is elrepül az USA-ba. Találkozik ottani magyarokkal is. Nagy cucc. Attól még most vagy utoljára polgármester. Ősszel mész a lecsóba!"
Egyszerű turistaképek, biztos szép kirándulás volt. Esetleg pár kép Disneylandből?"
Az EU választás kampányidőszakában én is az USA-ban toboroznék "
Dumb és Dumber Amerikában"