Matteo Salvini belügyminiszter a múlt héten nyújtotta be az új rendelettervezetet, amely egyebek mellett az ő hatáskörébe utalná, hogy engedélyezi vagy közbiztonsági okokból megtiltja bármilyen hajó belépését az olasz felségvizekre. Pénzbüntetéssel fenyegeti azokat a civilszervezeteket, amelyek a máltai, az olasz vagy a líbiai hatóságok engedélye nélkül végeznek mentést a Földközi-tengeren.
Minden egyes bevándorló után, akit illegálisan akar behozni Olaszország területére valamely szervezet, akár 5500 eurós (1,8 millió forint) büntetést szabhatnának ki.
A kormány hétfőn készült elfogadni a tervezetet.
Az ENSZ május 15-i levelében azt írta: a tervezett intézkedés sérti a bevándorlók emberi jogait, több nemzetközi szerződést, és egy újabb politikai kísérlet a mentési műveletek büntethetővé tételére.
Az olasz külügyminisztérium vasárnap közleményben így reagált erre:
az ENSZ levelének nincs jogi érvénye, és pontatlan értesüléseken alapul.
A látszat ellenére Olaszország kevesebb ilyen levelet kapott eddig az ENSZ-től, mint több más ország: 2018. január 1-je óta nyolcat, míg az Egyesült Államok 30-at, Nagy-Britannia 16-ot, Franciaország pedig 12-t - tette hozzá.
Belügyminisztériumi tisztségviselők újságíróknak nyilatkozva pedig így érveltek vasárnap este: Törökország és Észak-Korea hasonló módon bünteti a határsértést, és az olasz törvényekben sem újak a büntetések, csak mértékük változott.
Reméljük, hogy az ellentmondást nem tűrő világszervezet ezután már a venezuelai humanitárius válságra fogja fordítani energiáját, és nem avatkozik bele az olasz választási kampányba
- hangoztatták.
Mindeközben a hét végén a brit és a francia hatóságok 61 csónakos illegális bevándorlót tartóztattak fel a La Manche csatornában. Az utóbbi hetekben egyre több illegális bevándorló próbált meg átjutni Franciaországból Nagy-Britanniába - jegyezte meg az AP hírügynökség.
Vasárnap számolt be arról az olasz média, hogy engedély nélkül hajózott olasz felségvizekre a Soros-féle Sea-Watch nevű, német civilszervezet mentőhajója, fedélzetén 47 migránssal. Arturo Centore, a hajó kapitánya azt kérte az olasz hatóságoktól, hogy hadd tehesse partra utasait.
Ehhez képest Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes rövidre zárta a kérdést:
Ez a hajó nem fut be egy olasz kikötőbe sem, amíg én vagyok a belügyminiszter. Egy állam nem hagyhatja, hogy az embercsempészek bűntársai diktáljanak neki.
Egy nappal korábban a legnépszerűbb olasz politikus Milánóban meghirdette az eddigi európai elittel szemben álló népek és nemzetek Európáját a kontinens szuverenista erőinek közös EP-választási kampányzáróján.
Mint mondta, ha a Liga és szövetségesei nyerik az európai parlamenti választást, „bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk". Hangoztatta, hogy
nem a nemzetek, nem is a szélsőjobboldalinak tartott erők, hanem az a hatalmi elit árulta el Európát, amely eddig a pénzpolitika, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében elfoglalta Európát.
Salvini mindezt a Merkel, Macron, Soros, Juncker „négyessel" foglalta össze.
Ha a Liga lesz az első európai párt, első intézkedésként az európai határok védelmének bevezetését szorgalmazza majd, hogy
ide senki többé ne léphessen be engedély nélkül, az iszlám soha nem lesz úr az én otthonomban
- jelentette ki Salvini. Az olasz kormánypárt vezetője a tengeren átkelő migránsok mentését szombaton ismét szorgalmazó Ferenc pápának azt üzente, a Liga képviselte migrációs politika is életeket ment az indulások megállításával, megakadályozva a bevándorlók rabszolgasorsra kényszerítését, a tömeges deportálást, az emberek kizsákmányolását és a gettókat.
Matteo Salvini május 2-án érkezett hazánkba, ahol aztán Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen látogattak el a déli határkerítéshez. A rendkívül jó hangulatú találkozó során a magyar kormányfő a Liga olasz kormánypárt vezetőjének és olasz miniszterelnök-helyettesének a társaságában kifejtette:
mindketten hisznek abban, hogy erős és sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa; a keresztény értékeken alapuló európai kultúrának elsőbbséget kell adni a kontinensen; Európa határait pedig meg kell védeni a migránsinvázióval szemben.
Matteo Salvini azt mondta, nem az illegális bevándorlók újraelosztására van szükség Európában, hanem olyan Európa kell, amely megvédi a határait a tengeren és a szárazföldön. A migránsok integrációjáról azt is mondta, hogy az igazi menekültek jogait mindkét országban elismerik, de a határok ellenőrzése lehetővé teszi, hogy csak azok jöjjenek be, akiknek arra joga van.
Az Európa vár mindenkit politikája a Földközi-tengert egy temetővé tette
- mondta az olasz politikus.