A kínai észjárásról

Kína lehetséges gazdasági világelsőségéről élénk viták zajlanak a hozzáértők és a kevésbé szakavatottak között egyaránt. A viták ellenére biztosra vehető azonban, hogy amennyiben az a prognózis valósul meg, miszerint Kína sosem előzi meg legfőbb riválisát, az Amerikai Egyesült Államokat, az ázsiai óriás akkor is megkerülhetetlen világpolitikai tényező marad a jelenben és a távoli jövőben egyaránt.

A következő generációknak egy erős Kínával kell számolniuk, gazdasági, politikai, illetve katonai tekintetben egyaránt. Politikusoknak, közgazdászoknak és üzletembereknek, de az átlagembernek is ajánlott, hogy megismerkedjen közelebbről azzal a kultúrával, amelyik nagyban formálni fogja a közös jövőnket.

Kínáról tehát gondolkodni kell, meg kell ismerni, meg kell érteni. Amikor a Könyvvásáron megpillantottam A Pallas Athéné Könyvkiadó kínálatában A kínai észjárásról című könyvet, azonnal felkeltette az érdeklődésem.

A szerző, Boyé Lafayette de Mente elismert Ázsia Kutató, joggal számítottam arra, hogy könyve segítséget nyújthat abban, hogy néhány lépéssel közelebb kerüljek az áhított megértéshez.
Nem is csalódtam. Néhány oldal elolvasása után az a benyomásom keletkezett a könyvről, mintha egy alapos útikalauzt vettem volna a kezembe. Egy valóságos utazási útmutató és egy kulturális kalauz összedolgozása, mindenből emészthető adagokat porciózva az olvasónak. Ezek az adagok azonban éppen elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy felkeltsék az olvasó étvágyát a további Kínával kapcsolatos könyvek olvasáshoz. A könyv útmutató arra, hogy mit kell megismerni, mire kell figyelmet fordítani Kínával kapcsolatban.

Az elmúlt években kétszer is jártam Kínában egy-egy hónapra, ennek ellenére nem merném állítani, hogy megismertem az országot, illetve megértettem a kínai észjárást. Éppen ezért Lafayette de Menet minden megállapítását igyekeztem összevetni saját tapasztalataimmal, és az olvasottak alapján újra értékelni magamban.

A könyv elolvasása után nosztalgiával idéztem fel a Kínában tett látogatásaimat, a szerzőhöz hasonlóan az a meggyőződésem, hogy Kína minden közismert hátránya, a túlzsúfoltság és szennyezettség ellenére, a legérdekesebb utazási célpont napjainkban.

Lafayette de Mente könyve, utazóknak, üzletembereknek és politikusoknak egyaránt segítséget nyújt abban, hogy legalább részben megértsék Kínát, illetve boldogulni tudjanak a kínaiakkal való interakciók során.

A könyv elolvasása nem avat senkit sinológussá, azonban hasznos támpontot ad a továbblépésre.

A teljes megismeréshez hosszú évekig Kínában kell élni, képesnek kell lenni arra, hogy az ember megértse az övétől eltérő kultúrát. Pontosabban a globalizációnak köszönhetően egyre kevésbé különbözik egymástól a nyugati és ázsiai kultúra. Az amerikai hatás miatt a kínai kultúra éppúgy veszít sajátságaiból, mint ahogy a nyugati is vesztett, hogy aztán egy kevésbé értékes eleggyé álljon össze. Lafayette szerint ugyanis Kínában a hagyományos kínai kultúra, a félig modern kínai és a nyugati kultúra keveredése figyelhető meg.

A könyv a hagyományos kínai gondolkodás és tradíció szemléje, közben kitér azokra a változásokra, amelyek a több mint 40 éve kezdődött nyugati nyitás óta végbementek. A változások tekintetében a szerző folyamatosan visszautal a kommunista fordulatra, Mao Ce-tung kormányzására, illetve az azt következő Teng Hsziao-ping érára, amely alatt Kína nyitottabb ország lett.

A politikai változások mellett az amerikai kultúra hatásaira is kitér a szerző, amely a leginkább formálta és formálja ma is Kínát.

A Kínai észjárás című kiadvány helyenként egy szótárra emlékeztet. Kína saját megnevezésétől eljutunk azokig a kulturális kódszavakig, amelyek a hagyományos kultúra kulcselemeinek számítanak, amelyek a modern idők kihívásainak is ellenálltak, és valószínűleg a jövőben is meghatározóak maradnak. A szerző azt ígéri, hogy egy idegen kultúra mélyebb megismeréséhez, az általa kidolgozott módszer, a kulturális kulcsszavak segítségével juthat el az érdeklődő. Máskülönben csak a már említett út marad, hogy az adott kultúrában kell élni, és testközelből gyűjteni információkat.

Forrás: Origo

Kína nevének eredeti változata azért különösen érdekes, mert megmutatja, hogy a kínaiak, hogy látták magukat sok-sok évszázadokkal ezelőtt, hol helyezték el magukat az általuk ismert világban. Saját országukat a kínaiak Csungkuónak (angol átírással: Zhong Guo) nevezik, ami középső vagy központi királyságot jelent. Magukat a világ legfejlettebb népének tartották, a körülöttük lakókat barbároknak, sok szempontból jogosan. A világ többi része által használt China, a Chin vagy angol átírással írva Qin dinasztia után kapta.

Kína történetében egy több évszázados bezárkózás vezetett oda, hogy az indokolt magabiztosság ellenére, a "mennyei birodalomn" sokáig nem vált tényleges nagyhatalommá. Kiegészítésül érdemes megjegyezni, hogy Kissinger Kínáról című könyvében elárulja, hogy a hódításokhoz megvolt Kína képessége és ereje, azonban önként lemondott a barbár világ meghódításáról.

1644-től 1911-ig az újítások és a találmányok gyakorlatilag be voltak tiltva a kínai császárságban. A XV. században, a császári udvar kijelentette, hogy a világ többi részében nincs semmi, amire Kínának szüksége lenne, semmit nem szabad megváltoztatni.

Az izoláció a kínai gondolkodásban maradandó nyomot hagyott. Évszázadokra tabuvá vált bármiféle változtatás.

Ennek eredményeképpen a „miért" kérdés évszázadokig, sőt évezredekig meg volt válaszolva, a gyarmatosítás által kényszerűen elszenvedett, majd önkéntes nyitás után rengeteg új dolog és eszme jelent meg az országban, az újdonságok kapcsán a „mi ez, miről beszélünk, mit cselekszünk, mit akarunk" kérdés lett a releváns. Ez a viszonyulás a világhoz mind a mai napig érvényes maradt.

Egy nyugati tehát nem lehet benne biztos, hogy egy ötlet vagy javaslat okát azonnal megértik, sokkal jobb, ha a „miértre" kérdés nélkül is bőséges magyarázatot szolgáltat. A kínaiak és a nyugatiak tapasztalatai és gondolkodása merőben különbözik, a magyarázat nélkülözhetetlen.

A bezárkózás azért sem bizonyult jó taktikának arra, hogy Kína az értékeit megőrizze, mivel a hatalmas ország hódítások áldozatává vált, így a gyarmatosítók döntöttek arról, hogy mit és hogyan kell megváltoztatni.

A gyarmatosítás azonban nem tett végzetes károkat a kínai értékekben, a legnagyobb változások a nyugati minták önállóan vállalt követése nyomán mennek végbe. A közmondásos illedelmességük, tapintatos viselkedésük azonban máig változatlan. Ez gyakran a kommunikációban is komoly zavarokat okozhat.

Sok félreértésre ad alkalmat, ha nem tudjuk, hogy Ázsiában, ezen belül pedig Kínában különösen, nem illik egyértelmű nemet vagy igent mondani. Inkább az igék pozitív és negatív formáinak használatával fejezik ki az igen és a nem fogalmát, meglehetősen homályosan.

Ennek történelmi gyökerei vannak, a császárkori Kínában a feljebbvalóknak adott nemleges választ kellett úgy tompítani, hogy az ne legyen sértő. Ennek a modornak a kultúráját olyan tökéletesre csiszolták, hogy a külföldiek néha nem is tudják kihámozni a diszkréten mondott nemet. A „tompított nem" főleg a politikai és a gazdasági kapcsolatokban él tovább, ebben a közegben tehát még szenzitívebbnek kell lenni a rejtett üzenetek megértésére.

A kommunikáció kapcsán a szerző kitér a kínai nyelvre, amely sajátosságai miatt nehezen megtanulható, ezzel együtt a kínai gondolkodást is különlegessé teszi.

A szerző árnyalja azt a közkeletű hiedelmet, hogy Kína egymástól távoli részein élők sok esetben teljesen más nyelven beszélnek. A mandarin nyelvet az egész országban ismerik, azonban előfordul, hogy lokálisan csak alapszinten, inkább a helyi dialektus van használatban. Ezen segít az, hogy az írásbeliség minden kínait összeköt, a leírt szöveget mindenki megérti. Az, hogy háromezer karakter értelmezését és leírását kell megtanulniuk, mélyreható befolyást gyakorol a kínaiak személyiségfejlődésére és gondolkodásukra egyaránt.

A kínai kultúrában kiemelten fontos szerepet töltött be a kalligráfia, ezért a leírt szó jelentése mellett, az írásjelek művészi megformálásának is nagy jelentősége van. A kézírás minősége az emberi minőség fokmérőjének is számított, ennek jelentősége ma is óriási. A nagy kézügyességet igénylő írás, a gondolkodás minőségét is nagyban befolyásolta, az összetett feladatok megoldására különösen alkalmassá tette a kínaiakat.

Lafayette de Mente könyve olyan banálisnak tűnő fogalmak kínai gondolkodásra gyakorolt hatását is fejtegeti, illetve mutatja meg helyét a kultúrában, mint a jin-jang. A magyarázat azért indokolt, mivel jelentősége sokkal nagyobb, mint gondolnánk. A jin-jang ellentétpár tulajdonképpen az egész életre kiterjed, az étkezéstől a napi rutinon át a társas kapcsolatokig, az asztalra kerülő ételeket és azok felszolgálási sorrendjét éppúgy meghatározza, mint a helyes időbeosztást. A szerző elmondása szerint a jin-jang megértése nélkül nem lehet megérteni a kínai kultúrát.

„A jin jang elv valójában magyarázatot kínál a világegyetemben létező összes dolog viselkedésére, legyen az szerves vagy szervetlen, valamint a világegyetemet egészen a kvantumfizika szintjéig átható láthatatlan energiára is.

Kínában a kettősség az élet minden területén megmutatkozik, az emberek gondolkodásában kiváltképp. Az amerikai, nyugatias külsőségek mögött, a kínai emberek valódi karakterét meghatározó hagyományos motívumok sokasága él.

A feng shui, a jin-janghoz hasonlóan az a fogalom, amit az egész világ a kínai kultúrával köt össze, ezzel együtt a mibenlétéről legtöbbeknek csupán halvány sejtései vannak. Pedig a feng-shui, azaz a földjóslás valóban hatalmas szerepet játszik a kínaiak életében.

A kínai gondolkodásra a konfucianizmus és a taoizmus gyakorolta a legnagyobb hatást. A modern társadalomban kívánatosnak tartott magatartásformák, mint a jóság, igazságosság, fegyelmezettség, értelmesség és őszinteség, az említett két filozófia által állított normákból erednek.

A kínai filozófia sokkal többet érdemel annál, hogy röviden össze lehetne foglalni, a szerző sem kísérelte meg ezt.

A konfucianizmus a hierarchikus, tervezett társadalmat tartotta helyesnek és harmonikusnak. Ezt akarta felszámolni Mao Ce-tung kommunista rendszere is, mindent megtettek, hogy a hagyományos kínai gondolkodást és viselkedést megváltoztassák, hogy a kínaiakat a szocialista embertípus mintapéldányává formálják. A kulturális forradalom kifejezett célja volt, hogy ezt végrehajtsák.

A rengeteg szenvedéssel járó erőszakos átalakítás nem érte el a célját, a kínaiak eredeti karaktere túlélte Mao-t. A békés úton végbemenő amerikanizálódás sokkal hatékonyabb munkát végez a kínaiak belső átformálásában.

Kínában háromféle etika érvényesül, attól függően, hogy a körülmények mit indokolnak: a hagyományos kínai, a nyugati és a kommunista etika. Minél távolabbra kerülünk a hatalomtól, a központi kormányzattól, annál kevésbé lesznek ideológiaiak, kommunisták a követett erkölcsi elvek.

Az üzleti világban a nyugati minták és erkölcs követése a meghatározó, ugyanez vonatkozik a közigazgatásra is. Azonban az élet legtöbb területén a hagyományos szituációs etika a meghatározó, ami alatt a cselekvés, viselkedés olyan rugalmas normáit kell érteni, amelyek nem egyetemes elveken alapulnak, hanem az adott körülményekhez igazodnak. A könyv szerzője fel is hívja a figyelmet arra, hogy Kínában nem minden az, aminek mutatják.

A szituációs etika uralkodása az oka annak, hogy a modern időkig nem volt Kínában semmilyen lefektetett törvény, szabályrendszer, ami előírta volna a viselkedést vagy a szankciókról rendelkezett volna. Volt a szokásjog, de az általunk ismert törvénykönyvek és igazságszolgáltatási rendszer ismeretlenek voltak. A császári akarat kifejezői a hivatalnokok, tisztviselők voltak, akik a szabályozástól a bíráskodásig megtestesítették a hatalmat. Az emberek tapasztalatok alapján tudták, hogy mit szabad és mit nem, a szigorú büntetések lehetősége pedig meggátolta őket abban, hogy az íratlan szabályokat áthágják. Ma már Kína is rendelkezik írott törvénykönyvvel, azonban azok nem olyan részletesek, mint nyugati megfelelőjük.

A kínaiak tehát teljesen természetesnek tekintik, hogy nem minden törvényt kell betartani, csak aminek van értelme az adott szituációban. Az egyes tisztviselők ma is feljogosítva érzik magukat a hagyományok alapján, hogy szabályokat és törvényeket a saját szellemük szerint értelmezzék vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják őket.

Előfordul, hogy egy hatósági rendelkezést, a lakosság egy adott körzetben figyelmen kívül hagy, mert nem értenek vele egyet. Az illetékes hatóság, minisztérium pedig visszavonja azt, azzal az indoklással, hogy csak tesztelték a törvény fogadtatását. Tulajdonképpen tudomásul veszik az emberek döntését, azonban ez csak bizonyos keretek között működik, a fontos rendelkezések hatálya nem múlik azon, hogy a lakosság egyetért-e vele vagy sem.

Az egyik jelentős kulturális különbség kelet és nyugat között, amely szintén áthatja az élet minden területét, hogy a hagyományos kínai gondolkodás mai napig elsősorban érzelmi tényezőkön alapul, szemben a nyugati gondolkodással, amely a tényekre, az objektív, ésszerű megfontolásokat követ.

Az érzelmi intelligencia és a racionális-értelmi intelligencia eltérő szerepeket játszik keleten és nyugaton. Az érzelmi alapú gondolkodás visszaszorítása majdhogynem állami projekt lett Teng Hsziao-ping főtitkársága alatt, mivel a nyugatias üzletelés egy egészen más fajta viszonyulást követelt meg. Minél nyugatiasabbá vált a gazdaságirányítás, annál kevesebb tér maradt az érzelmi intelligencia számára. Bár a kínaiak öles léptekkel haladnak a nyugati normák meghonosítása felé, azonban az észjárásukat ma is nagyban meghatározza a hagyományos gondolkodásuk, ami jellemzően érzelmi alapú. Az értelmi intelligencia látványos előretörése ellenére is biztosak lehetünk, hogy az érzelmi intelligencia szerepét sosem veszi át teljesen.

A mítoszok és hiedelmek annyira meghatározóak a kínai kultúrában, mint a kereszténység volt egykor a nyugati kultúrában.

Hitviláguk azonban nem nyugati értelemben vett vallás, egy sor babonás hagyományt követnek. A számoknak hatalmas jelentőséget tulajdonítanak, a szerencsét hozó számoknak és a szerencsétleneknek. A számokhoz fűződő babonák a leggyakoribbak és a legismertebbek, a hiedelmek közül pedig az a legerősebb, hogy a kínaiak a sárkányok leszármazottjai. Az üzleti életben és a politikában is jó azonban, ha tanulmányozzuk a kínai babonákat és hiedelmeket, ez sokat lendíthet egy adott ügyön.

A legfőbb hiányossága a könyvnek, hogy az egyes témák magyarázata mellől hiányoznak a példák. A történelmi magyarázatok is olyan formán éríntőlegesek, hogy az olvasó kénytelen kiegészítő olvasmányt is segítségül hívni. Ez azonban jótékony mulasztás, amennyiben az olvasóban felébreszti a vágyat arra, hogy pótolja a hiányosságokat.

A kínai észjárás című könyv egyes témaköreinek végén kérdéseket tesz fel az olvasónak, ezek amolyan gondolkodnivaló feladványok. Az útikönyv és a szótár mellett ezért gyakran tankönyv-hangulat kíséri az olvasást.

Egyes esetekben a saját kínai tapasztalataim nem felelnek meg a leírtaknak. Ilyen a könyv által tárgyalt étkezés témája. Annak ellenére, hogy a kínaiak mindent rajongva figyelnek, ami amerikai, a nyugati étkezési kultúra térhódítását nem gondolom jelentősnek.

Saját tapasztalatom szerint annak ellenére, hogy minden kínai városban elérhetőek a nagy gyorséttermi hálózatok, a kínaiak jobban értékelik a saját konyhájukat.

Az általam kiemelteken túl azonban még rengeteg témakört jár körül a könyv, legyen szó zenéről, irodalomról, amerikai hatásról, harcművészetekről, időfogalomról, gyógyászatról. Ajánlom a könyvet azoknak, akik arra adják a fejüket, hogy mélyebben megismerjék a kínai gondolkodást és úgy általában a kínai világot.