Magyarország és Olaszország stratégiai szövetségesek, mert mindketten a nemzeti identitásához, történelméhez és vallási örökségéhez ragaszkodó, erős nemzetállamokból álló Európai Uniót (EU) képzelnek el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Triesztben, miután tárgyalt Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel. Szijjártó Péter kiemelte,
olyan EU-t szeretnének, amely tiszteletben tartja a nemzetállamokat, és olyan brüsszeli vezetést, amely erős külső határokat hoz létre, nem támadja azokat az államokat,
amelyek védik ezeket a határokat, és nem akarja bevándorlókkal elárasztani Olaszországot.
A miniszter sokkolónak nevezte, hogy támadják azokat az országokat, amelyek óvják a határaikat és állampolgáraikat, hogy az EU bürokratái támogatják az illegális bevándorlást, és azok mellé állnak, akik megnyirbálják a tagállamok jogait. Megdöbbentőnek nevezte továbbá, hogy
egyes európai fővárosok és Brüsszel támadják a határokat és kikötőket védő hatóságokat.
Szijjártó Péter szerint Salvinit elismerés illeti az olasz határok és állampolgárok védelméért. Kiemelte, az olasz belügyminiszter volt az első a nyugati politikusok között, aki a tengeri határok védelmére irányuló szabályozást vezetett be, és megdöbbentő, hogy emiatt támadások érik.
Emlékeztetett, Magyarország is támadások kereszttüzébe került, amikor egymilliárd eurós beruházással biztosította a határvédelmet az illegális bevándorlással szemben, és ezzel a schengeni és az uniós határokat is védte.
Magyarország és Olaszország is biztos abban, hogy az EU külső határait a szárazföldön és a tengeren is védeni kell, és bízik benne, hogy az Európai Bizottság majdani elnökével együtt tudnak működni
– hangoztatta a miniszter. Hozzátette, azt sikerült már megakadályozni, hogy Soros György egyik embere legyen a bizottság elnökjelöltje.