Évekkel ezelőtt egy 13 éves kislányt megerőszakolt a család egyik ismerőse.
A lány terhes lett, és később megszületett Vicky, aki ma már felnőtt nő, és szeretné beperelni a pedofil apját.
A 35 éves nőt gyerekként örökbe fogadták, és csak pár éve, az adoptálásának adatai után keresgélve jött rá, hogy nem szerelemből született - írja a BBC.
Az iratokból kiderül, hogy anyám egy babára vigyázott a férfi házában, amikor az megerőszakolta. A szöveg hét különböző helyen is nemi erőszakot említ. Benne van a neve és a címe is, így a hatóságok, a rendőrség tudott a dologról, mégsem tettek semmit"
– magyarázta a nő.
A nő azt gondolta, hogy egyszerű lesz vádat emelni az apja ellen, tévedett.
Van DNS-bizonyítékom, mert én magam vagyok a DNS-bizonyíték. Én vagyok az élő, lélegző bizonyíték arra, hogy ez a férfi megerőszakolt egy gyermeket, és senkit sem érdekel.
A törvény szerint Vicky nem áldozat, csak az anyja az, aki viszont nem akarja börtönbe küldeni a férfit. Ha az áldozat nem vállalja az áldozat szerepét, nem vesz részt az ügyben, nagyon nehéz lesz elítéltetni a férfit. Egyébként, ha sikerülne, ez lenne az első ilyen eset Angliában.
Vicky mellett kiállt a parlament egyik képviselője, Jess Phillips. Szerinte a nemi erőszakból született gyerekekre is áldozatként kell tekinteni.
A nő elmondása szerint az anyjáért is küzd, mert neki kellett átélnie gyerekkorában ezeket a szörnyűségeket, amiket valószínűleg szeretne minél hamarabb elfelejteni.