Augusztus 21-én Finnországba látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki Sauli Niinistö finn államfő szívélyes vendégszeretét élvezhette.
Úgy tudni, hogy a találkozón a kétoldalú kapcsolatok témakörében gazdasági, környezetvédelmi és hulladékkezelési kérdésekről esett szó.
Az Origo értesülései szerint a finn államfő rendkívül puhán, a közvélemény előtt kritika nélkül érintette az orosz elnök számára kényesebb témákat, így például az ukrajnai helyzetet, vagy az oroszországi tüntetéseket.
Úgy tudjuk, a felek között sokkal hangsúlyosabban kerültek szóba a két ország közötti gazdasági kapcsolatok, így például a Nord Stream 2 gázvezeték, vagy az, hogy az uniós állampolgárok októbertől elektronikus vízummal utazhatnak Szentpétervárra és a Leningrád megye területére.
Már Putyin elnök látogatása előtt a finn fél hangsúlyozta, hogy milyen jó viszonyt ápol az orosz elnökkel, majd a találkozót követő sajtótájékoztatón is ezt emelte ki mindkét fél. Azaz a finn vezetésnek eszébe sem jutott kritikával élni az orosz elnök irányába, még Ukrajna ügyében sem, ahova egyébként a finn államfő hamarosan el fog látogatni.
Szemben hazánkkal, amelynek a finn kormányfő a nyár folyamán többször minden alapot nélkülözve rontott neki és az uniós pénzek elzárásával fenyegetőzött.
A finn kormányfő így beszélt „A nettó befizető Finnország szeretné előmozdítani ezeket a kérdéseket, remélem, az ősz folyamán, amikor a többéves uniós költségvetést tárgyaljuk, sikerül is megoldani.
Így Magyarország, Lengyelország és a többi, a jogállamiságot megsértő tagállam tisztában lesz azzal, hogy cselekedetei hatással lesznek az uniós kifizetésekre is.
Az említett két ország esetében a kohéziós alapokon keresztül az uniós finanszírozás kifejezetten jelentős összeget tett ki" – mondta Antti Rinne finn kormányfő.
Az esetre reagálva a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn elmondta, hogy „Ide jó idegek kellenek. Nem ahhoz, hogy az álláspontunkat képviseljük, mert az, mint a miniszter asszony bemutatta már korábban lehetséges, hanem, hogy ne nevessük el magunkat, és a kikacagással ne sértsük meg a partnereinket. Ez a legnehezebb. Ehhez kellenek jó idegek és önuralom. Itt van például rögtön az előttünk álló időszak, amikor a finn barátainkkal fogjuk értékelni a magyar jogállamiság helyzetét. A finn barátainkkal fogjuk. S Finnország egy olyan ország, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahol nincs alkotmánybíróság. Az alkotmány védelmét a parlament erre a célra létrehozott külön bizottsága látja el. Képzeljék el, amikor a magyar jogállamiságban mi egyszer csak azt mondanánk, fölszámoljuk az Alkotmánybíróságot, és a parlament alkotmányügyi bizottsága gyakorolja a normakontrollt. Ez a helyzet körülbelül Finnországban.
Vagy hogy egy másik szép példát mondjak: Finnországban az akadémia az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll. Képzeljék el, ha úgy zártuk volna le a magyar akadémiáról szóló vitát, hogy egész egyszerűen az oktatási miniszterhez – ez nem történik meg, kedves Kásler miniszter úr, de képzeljük el mégis – telepítjük az akadémia felügyeletének és irányításának jogát. Vagy képzeljék el azt a finn jogállami állapotot, amikor a bírákat az igazságügy-miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az igazságügyi miniszter javaslatára a köztársasági elnök. Tehát idegrendszer, jó idegrendszer kell ahhoz, hogy a bennünket majd jogállamiság szempontjából firtató és kérdezgető finn barátainknak ne mosolygással, nevetéssel, hanem kellő tisztelettel, udvarias válaszokkal tiszteljük meg őket, illetve ezeket adjuk meg nekik."
- mondta el a miniszterelnök Tusnádfürdőn.