Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek a nemzetközi fejlesztési kérdésekkel foglalkozó tanácsülését követően elmondta, a tanácskozás azt bizonyítja, hogy
több területen ismételten akcióba lendültek a bevándorláspárti erők Európában.
Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok között létrejött és 2020 után meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása során jól érezhető, hogy az afrikai fél és több uniós tagállam - az Európai Bizottsággal kiegészülve -
a migrációt pártoló, annak pozitív hatásait kiemelő, azt inspiráló elemekkel kívánja kiegészíteni az egyezményt
- közölte.
Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az egyre dinamikusabban bővülő afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és
ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé
- mondta a miniszter.
Magyarország nem hajlandó támogatni a dokumentumot, ha az bármilyen utalást tartalmaz a globális migrációs és menekültügyi csomagra, amelynek lopakodó áterőltetése a nemzetközi jogba továbbra is zajlik.
Magyarország ezt nem fogja hagyni, és ebben legszorosabb szövetségese Európában Lengyelország.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy, Magyarország úgy gondolja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, ezért
idén már több mint 7 milliárd forintot biztosított afrikai munkahelyteremtésre, vízügyi és higiéniai szolgáltatások fejlesztésére.
Tízmilliárd forint fölé emelte a Délkelet-Ázsia számára nyújtott támogatásait és mintegy 8 milliárd forint értékű programot bonyolít a Közel-Keleten annak érdekében, hogy az érintett térségekben olyan fejlesztések menjenek végbe, amelyek lehetővé és vonzóvá teszik a helyiek számára a helyben maradást - tette hozzá.
Kiemelte azt is, hogy a migrációs helyzet egyre súlyosbodik a Nyugat-Balkánon, ugyanis november közepére meghaladta a 400 ezret is az idei illegális határátlépések száma Törökországban.
Ez 128 ezerrel több, mint az egész tavalyi évben. Továbbá 27 ezer illegális bevándorló érkezését regisztrálták Szerbiában is, ami kétszerese a tavalyi adatoknak - emelte ki Szijjártó Péter.