Szili Katalin csütörtökön az M1 csatornán azt mondta, hogy az EP márciusban határozatot fogadott el az afrikai származású emberek alapvető jogairól, amely munkahelyhez és lakáshoz jutást biztosít nekik.
Ezzel szemben az itt született, őshonos kisebbségekre vonatkozóan nincs általános, az államoknak kötelezően betartandó szabályozás
- mondta.
Elmondta, hogy Kalmár Ferenccel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosával kidolgoztak egy ötpontos javaslatot. Ebben a többi közt szerepel, hogy az EU ismerje el:
az állampolgárság nem jár együtt szükségszerűen a nemzethez tartozással, és hogy minden ország ismerje el a területén élő kisebbségeket államalkotó tényezőként.
Emellett a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése is folyamatban van, amely azt célozza, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti kisebbségi régiókat.
Tart az aláírásgyűjtés: ahhoz, hogy a kezdeményezés az Európai Bizottság elé kerüljön, jövő májusig legalább hét uniós tagországban minimum egymillió aláírást kell szerezni. Szili Katalin szerint ezek a kezdeményezések az európai szervezetek elé jutva az "autonómia előszobáját" jelenthetik.