Angela Merkel a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel együtt látogatott a volt haláltáborba az Auschwitz-Birkenau Alapítvány meghívására. A megemlékezésen a láger volt foglyai is részt vettek.
Mély szégyenérzet fog el a németek által itt elkövetett barbár bűntettekért
– mondta Merkel.
Szerinte a történtek miatt Auschwitzban csendben kellene maradni.
Hiszen milyen szavakkal írható le ez a gyász, az itt meggyilkolt, megkínzott, elpusztult emberek szenvedése?
– tette fel a kérdést.
A tetteseket egyértelműen néven kell nevezni, ezért fontos hangsúlyozni, hogy Auschwitz németek által irányított német haláltábor volt, miután a lengyelországi Oswiecim városát 1939-ben bekebelezte a harmadik birodalom.
Az auschwitzi emlékhely arra kötelez mindenkit, hogy mindennapjaiban figyelmes legyen és óvatos", hogy "védje hozzátartozóinak méltóságát.
Az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság könnyen sérülhető, ezért védelemre szorulnak a társadalom hétköznapjaiban és a politikai életben is.
Figyelmeztetett a napjainkban észlelhető "a rasszizmus, a gyűlölet szítása és az ezzel összefüggő támadások térnyerése. Látjuk azt is, hogy támadják a liberális demokráciát, és gyakran helyet kap a történelmi revizionizmus" – jelentette ki. Külön figyelmet szentelt "a németországi, az európai, valamint a világszerte élő zsidótársadalom életét veszélyeztető" antiszemitizmusnak, amelyet, mint hangsúlyozta, nem szabad tolerálni.
Merkel megállapította továbbá: az emlékhely tanúságtételt jelent, és mint ilyet őrizni kell, Németország "jelentősen hozzá fog járulni" ehhez. Ez arra vonatkozhatott, hogy
Berlin októberben bejelentette: újabb 60 millió euróval járul hozzá az Auschwitz-Birkenau Alapítványhoz.
A 2009-ben létrejött alapot 40 állam, valamint magánszemélyek támogatják, Németország korábban szintén 60 millió eurót fizetett be.
A kancellár átsétált a hírhedt Arbeit macht frei, azaz a munka felszabadít feliratú kapuk alatt is. A Fekete Falnál, ahol a foglyokat kivégéztek, egy perces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokra.
Mateusz Morawiecki, a lengyel miniszterelnök beszédében aláhúzta:
a lengyel állam elkötelezett arra, hogy ápolja a náci Németország áldozatainak emlékezetét.
A túlélőknek, valamint a már elhunytaknak szolgáltatott elégtételt is az áldozatok iránti igazságosság részének nevezte. Lengyelország a jelenleg magánkézben lévő Mauthausen-Gusen egykori náci haláltábor területének megvásárlásáról tárgyal az osztrák kormánnyal. A táborban számos lengyel értelmiségit gyilkoltak meg, Varsó egy méltó emlékhely kialakításában érdekelt.
Morawiecki a második világháború idején üldözött zsidókat mentő lengyel Zofia Kossak-Szczucka szavait idézte, majd a mai helyzetre átültetve ezeket kijelentette: "ma elmondhatjuk magunkról: aki közömbös a történelem meghamisításával szemben, társszerzője az ilyen hazugságoknak". Morawiecki feltehetőleg arra is utalt, hogy a német sajtó gyakran "lengyel haláltáborként" emlegeti Auschwitzot.
A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre, a megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye.
A náci rezsim körülbelül 1,1 millió embert ölt meg Auschwitz-Birkenauban, többségük zsidó volt, rajtuk kívül romák, homoszexuálisok, szovjet és politikai hadifoglyok is haltak meg itt. Az auschwitzi múzeum szakértői hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik a táborba deportáltak számát.
A holokauszt során összesen több mint hat millió zsidó halt meg.
Auchwitzban január 27-én több ország államfője részvételével nemzetközi megemlékezést tartanak a haláltábor felszabadítása 75. évfordulójáról.