Előzetesben marad Macron egykori szadista testőre, Benalla és bűntársa

MACRON, Emmanuel
2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről (j) és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról (b). Egy 2018. július 18-án nyilvánosságra került videofelvételen Benalla látható, ahogy rendőrségi rohamsisakban egy tüntető diákot bántalmaz 2018. május 1-jén.
Vágólapra másolva!
Az Origo korábban megírta, hogy a többször is szenátusi vizsgálóbizottsági eljárást alá vont Alexandre Benallát kedd este előzetes letartóztatásba helyezték. A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron migráns hátterű volt biztonsági főnökét azért vették őrizetbe, mert megsértette azt a júliusi vád alá helyezésekor hozott bírói döntést, miszerint nem léphet kapcsolatba a 2018. május 1-i kegyetlen és jogtalan verekedés miatt indított eljárás másik gyanúsítottjával, Vincent Crase-zal, a szélsőségesen liberális Köztársaság Lendületben (LREM) kormánypárt (Macron mozgalma) volt alkalmazottjával, aki szintén előzetes letartóztatásba került.
Vágólapra másolva!

Egy, a Mediapart által nyilvánosságra hozott felvétel tanúsága szerint a bírói tiltás ellenére Benalla és Crase július 26-án telefonon beszélgettek egymással, érdemes a beszélgetést szó szerint idézni, különösen azt a részt, ahol Benalla Macronról beszél.

Emmanuel Macron és Alexandre Benalla Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Alexandre Benalla:

(Isma-Ismäel Emelien, Macron különleges ügyekért felelős tanácsadója volt).

Vincent Crase:

Benalla:

A francia közvélemény türelmetlenül várja, hogy Macron valóban támogatni fogja-e egykori bizalmasát, és ha igen, meddig megy el.

A Benalla-ügy kivizsgálására létrehozott szenátusi vizsgálóbizottság megalakításakor

az államfő telefonon egyeztetett a Szenátus és a vizsgálóbizottság elnökével is, hogy nyomást gyakoroljon rájuk.

Ezek után sok minden elképzelhető...

A Wikistrike friss értesülése szerint annyit már most lehet tudni, hogy

Benalla, Crase-hez képest különleges elbánásban részesül,

ugyanis az Egészségügyi Minisztérium egy most felújított, a különleges, illetve különösen érzékeny fogvatartottak részére fenntartott „cellák” egyikében kapott elhelyezést.

A 9 m²-es összkomfortos „cellában” telefon, zuhany és konyha is van,

ehhez képest Vincent Crase egy normál, túlzsúfolt Nyugat-Párizs környéki börtönben kapott elhelyezést, Bois d'Arcyban.

Benalla védőügyvédei az eljárás jelenlegi szakaszában azzal védekeznek, hogy a hangfelvételeket törvénytelen módon készítették.

A La Novuelle Observateur című lap értesülése alapján

Macron egykori szadista testőrparancsnoka az elmúlt évben botrányt botrányra halmozott, súlyos kormányválságot idézett elő azzal, hogy

részben hozzájárult Gérard Collomb belügyminiszter lemondásához is

(Collomb-nak nem tetszett, ahogy Benalla átvette az irányítást az elnök körüli biztonsági kérdésekben, és erőszakos, jogtalan fellépéseit is kifogásolta.)

Az ügynek még nincs vége, csak most kezdődött.

Benalla ártatlan emberek megverése mellett közokirat-hamisítást is elkövetett,

amely miatt súlyos büntetésre számíthat.

Több mint hússzor használt diplomataútlevelet utazásaihoz, amikor arra már nem lett volna jogosult.

Ezek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!