Alapjogokért Központ: A liberális kispártok próbálják kizárni a Fideszt az Európai Néppártból

Szánthó Miklós
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint „liberális kispártok koalíciója” próbálja meg kizárni a Fideszt az Európai Néppártból. Szánthó Miklós szerint az Európai Néppárt már sokkal inkább egy hatalomtechnikai, mintsem ideológiai szövetség.
Vágólapra másolva!

Szánthó Miklós elmondta az M1 Aktuális csatornán: a Fidesz kizárását szorgalmazó skandináv pártok hiába viselik nevükben a konzervatív vagy a kereszténydemokrata jelzőt, magyar szemszögből

liberális és bevándorláspárti álláspontot képviselnek.

Az Európai Néppárt már sokkal inkább egy hatalomtechnikai szövetség, egy erőközpont, mintsem ideológia vagy elvi közösség, és ez igaz a szociáldemokratákra és a liberálisokra is – emelte ki Szánthó Miklós. A néppártot a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió alkotta pártszövetség dominálja, így a kezdeményezésről is a nagy német pártok döntenek majd.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója Forrás: 888.hu

Az Európai Néppárt 12 tagpártja kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Az üggyel valószínűleg március 20-ai ülésén foglalkozik az Európai Néppárt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!