Liberális és bevándorláspárti erők akarják elhallgattatni a Fideszt

Horizontal
EU Commission president Jean-Claude Juncker (L) greets George Soros, founder and chairman of Open Society, ahead of their bilateral meeting at the EU headquarters in Brussels on March 20, 2015. AFP PHOTO / JOHN THYS (Photo by JOHN THYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Európai Néppárt tizenhárom tagpártja tíz országból kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Most bemutatjuk, hogy milyen alakulatok szeretnék, ha a néppártból távozna a bevándorlásellenes Fidesz. A felsorolt alakulatok általában kritika nélkül támogatják a brüsszeli bevándorláspárti álláspontot és a liberális politikákat. Az esetleges kizárás mögött felsejlik Soros György is, mivel Manfred Weber, a néppárt csúcsjelöltje a Soros-egyetemmel példálózott.
Vágólapra másolva!

Minden bizonnyal a németek szava lesz a döntő a Fidesz néppárti tagságának kérdésében, miközben a magyar kormánypárt részéről ismét leszögezték: nem akarnak kilépni a pártcsaládból, hanem a bevándorlásellenesek megerősödésében érdekeltek. Eddig 13 párt kezdeményezte, hogy a Fideszt zárják ki az EPP-ből az európai pártcsalád március 20-i ülésén. Ismert,

az EPP alapokmányának értelmében legalább öt országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.

Nézzük is meg, milyen pártok jelezték eddig, hogy kizárnák a Fideszt, csak azért, mert bevándorlásellenes álláspontot foglal el. Jelentős részük gyakorlatilag törpepártnak tekinthető.

Megszorítások és bevándorláspártiság

A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP); valamint a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD). Mindkét alakulatról annyit érdemes tudni, hogy

2011-2015 közötti kormányzásuk során gond nélkül asszisztáltak a Brüsszel által diktált megszorítási politikához.

Mindezek eredménye az lett, hogy ellenzékbe szorultak, és a közelgő EP-választáson is súlyos vereséget mérhetnek rájuk a baloldali kormánypártok.

A holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is a kizárást kezdeményezők között van. A bevándorláspárti alakulat több vezetője már korábban is támadta a magyar kormánypártot azért, mert a migráció terén a szigorítás híve volt. A párt álláspontja a holland választóknak sem nyerte el a tetszését, mivel a legfrissebb kutatások szerint az ország két vezető bevándorlásellenes pártja simán meg fogja őket előzni.

A flamand kereszténydemokraták (CD&V) az elmúlt évtizedekben pont bevándorláspárti álláspontjuk miatt elveszítették támogatóiknak a jelentős részét.

Az 1990-es és 2000-es években még a legnagyobb politikai erők voltak a flamand parlamentben, de ma már a bevándorlásellenes Flamand Érdekkel futnak versenyt,

hogy legalább a 3-4. helyet megszerezzék a közelgő választásokon.

A vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH) is kizárná a Fideszt, pedig a párt társadalmi támogatottsága nem nevezhető jelentősnek. Vallóniában csupán a negyedik erőnek számítanak. Mindig is bevándorláspárti álláspontot foglaltak el, hasonlóan a többi vallon párthoz.

Soros György egyik legfőbb szövetségese, Jean-Claude Juncker pártja is kizáratná a Fideszt Forrás: AFP/Olivier Hoslet

Juncker mellett pártja is felsorakozott

A luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) Jean-Claude Juncker pártja. Az alakulat éppen Juncker óriási befolyása miatt akarja száműzni a magyar kormánypártot. A finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) is a kizárást követelők között van. Mindez azért sem meglepő, mert a párt korábbi miniszterelnöke, Alexander Stubb pályázott arra, hogy az EPP csúcsjelöltje legyen. A tavalyi kampányban már élesen támadta a bevándorlásellenes Fideszt, ezért pártja mostani magatartása nem tekinthető nagy meglepetésnek.

A litván Haza Szövetsége – Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD), a görög konzervatív Új Demokrácia párt is kizárná a Fideszt. Mindkét alakulat jelenleg ellenzékben politizál. Szintén a bevándorláspárti koalíciót alkotja a norvég Hoyre, és két svéd úgynevezett konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt. Utóbbi két alakulat is ellenzékben van, de élesen bírálják a bevándorlásellenes erőket Svédországban, és asszisztálnak a bevándorláspárti baloldal ámokfutásához.

A kormányzó ír Fine Gael is hivatalos levélben kéri majd a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. A párt mára teljesen liberális párttá vált:

támogatták korábban a homoszexuálisok házasságát és az abortusz liberalizálását is.

A párt legújabb programjában az szerepel, hogy az Európai Unión kívülről érkező migráció egyértelműen jó Írországnak.

Támogatók is bőven akadnak

A Magyar Közösség Pártja nem támogat semmilyen, a Fidesz tagságának felfüggesztésére vagy a párt kizárására vonatkozó javaslatot. A szlovákiai magyar csoport szerint

„a néppártnak nem szabad engednie az európai baloldal nyomásának, amelynek jogállami ügyekben a saját háza táján van bőven söprögetnivalója, például Szlovákiában is”.

A Magyar Nemzetnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) külügyi titkára, Vincze Lóránt is nyilatkozott Fidesz-ügyben. Mint mondta, az RMDSZ a konkrét beterjesztés ismeretében fogja kialakítani az álláspontját.

A cseh Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU–CSL) részéről is jelezték: nem fogják támogatni a Fidesz kizárását célzó indítványt, mert nem hiszik, hogy a párt antieurópai lenne. A Janez Jansa vezette szlovén bevándorlóellenesek pedig arról beszéltek:

a Fideszt kizárólag azok a pártok bírálják, amelyek nem állnak jól az európai parlamenti választásokon,

és okot keresnek egy számukra rossz végkimenetel megmagyarázására.

Laurent Wauquiez, a francia republikánusok elnöke is határozottan ellenzi a Fidesz kizárását.

Tomas Zdechovsky (baloldalt) cseh kereszténydemokrata képviselő ellenzi a kizárást Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Wiktor Dabkowski

82 százalék Orbán Viktor mellett

Bár az Európai Néppárt egy része egyértelműen a bevándorláspárti álláspontot foglalja el, mégis az európai polgárok egy jelentős része nem kér abból, hogy bevándorlók újabb százezrei lepjék el a kontinenst. Mindez világosan kiderült a Die Welt szavazásán is, ahol

82 százalékkal vezet Orbán Viktor javaslata.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor magyar kormányfő interjút adott a Die Welt című polgári-konzervatív német lap vasárnapi kiadásának (Welt am Sonntag). Az interjúban a magyar kormányfő javasolta a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállítását.

Soros György áll a támadások mögött

Soros György a fő mozgatórugója az Európai Néppárt támadásának, amelyet a Fidesz-KDNP ellen intézett. A másik ok, hogy a magyar kormánypárt továbbra is bevándorlásellenes állásponton van, miközben az amerikai tőzsdespekuláns mindenféle felhatalmazás nélkül tárgyal az unió vezetőivel, az elmúlt öt évben több mint 20 találkozója volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!