Harry herceg azt mondta, hogy mindketten izgatottak, és megköszönte mindenkinek a terhesség alatti támogatást.
Azt mondta, hogy Meghan és a baba hihetetlenül ügyes volt.
A herceg hozzátette, hogy még gondolkoznak a baba nevén, aki már korán reggel, brit idő szerint fél hat előtt néhány perccel a világra jött.
Harry és Meghan közös Instagram-oldalára feltöltött videóból az is kiderült, hogy a kisfiú 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal született.
A fiú a hercegi házaspár első gyereke.
Harry – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – tavaly
május 19-én esküdött örök hűséget Meghan Markle amerikai színésznőnek
Windsor ősi királyi kastélyában. Az esküvő után az uralkodó a Sussex hercege és hercegnéje címet adományozta a házaspárnak.
Az udvar októberben jelentette be, hogy Meghan hercegné gyermeket vár.
A kétsoros közleményből annak idején csak annyi derült ki, hogy a gyermek érkezése tavasszal várható, de Meghan egy rendezvényen néhány hete annyit elárult, hogy gyerekük április végén vagy május elején jön a világra.
Harry és Meghan első gyermeke a hetedik helyet foglalja majd el a brit trónutódlási sorban,
majdani nagypapája, vagyis Károly trónörökös, valamint Harry bátyja, Vilmos herceg, Vilmos három gyermeke, illetve saját édesapja, a trónöröklési sorrendben hatodik helyen álló Harry után.
Hétvégén újult erővel fellángoltak a találgatások arról, hogy most már bármelyik pillanatban megszülethet Harry és Meghan első gyermeke. Ennek közvetlen előzményeként az udvar bejelentette, hogy törölték Harry herceg szerdára kitűzött hivatalos amszterdami látogatását.