Azt nem tudni, hogy mi történt a Bronx Nereid Ave állomáson rögzített eset előtt, mitől lett dühös a megtermett, szemüveges, sapkás férfi, az viszont jól látható, hogy odalép ülő áldozatához, és egyszerűen rátámad.
Megkapaszkodik mindkét kezével, majd néhányszor meglendíti jobb lábát, és megrúgja az arcát és a mellkasát.
A CBS News tudósítója szerint
egy 78 éves, hajléktalan asszony az áldozat,
akinek az egyik metróállomáson látták el a sebeit. A támadás után a férfi egyszerűen kisétált az ajtón.
Az erről készült videót 11 millióan látták a világon március 10-e óta, amióta megtörtént.
A New York-i Rendőrkapitányság (NYPD) vezetője Dermot F. Shea a Twitteren mondott köszönetet azoknak, akik segítettek azonosítani a férfit. Már tudják róla, hogy
Marc Gomeznek hívják, 36 éves, többször zsarolt meg, és korábban is rátámadt már emberekre.
Szombaton közölte a rendőrség, hogy a támadással gyanúsított férfit elfogták és letartóztatták.