Meghökkentő állítások vizsgál ki az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) az egyik kongresszusi képviselőnővel, Ilhan Omarral kapcsolatban, derült ki a napokban.
A demokratapárti politikus először 2018-ban került a középpontba, amikor is a félidős választáson bekerült a Kongresszusba, ezzel pedig ő lett ott az egyik első muszlim nő.
Most viszont azért került a reflektorfénybe, mert
oknyomozó újságírók és más sajtóhírek szerint a saját testvéréhez mehetett feleségül.
Erről tavaly egyébként az Origo is beszámolt.
A New York Post információi alapján, két FBI ügynök találkozott októberben egy olyan személlyel, aki dokumentumokkal rendelkezett a házasságról.
Eszerint Ilhan Omar 2009-ben feleségül ment Ahmed Nur Said Elmihez, akit brit állampolgárként tüntetett fel,
a híresztelések szerint azonban valójában Omar szomáliai testvére lehetett.
A házasság célja pedig az volt, hogy a férfi zöldkártyát kaphasson és az Egyesült Államokba mehessen tanulni.
Ha az állítások igaznak bizonyulnak és Omar valóban a testvéréhez ment feleségül, akkor
házassági csalás miatt akár öt év börtön- és 250 ezer dollár pénzbüntetést kaphat.
A vizsgálódó FBI ügynökök azonban azt mondták, nem indítanak az ügyben nyomozást, a kiderített információkat majd az Egyesült Államok bevándorlási hatóságának és oktatási hivatalának jelentik.
A demokrata képviselőnő azonban tagadja az állításokat. Érdekes magánélete azonban nem először kerül refeflektorfénybe. Omar előéletében szerepet kap két férfi is – van, hogy ugyanabban az időszakban.
A politikus ugyanis nemrég indította el a válását férjétől, Ahmed Hirsitől, miután
felreppentek pletykák, miszerint megcsalta Hirsit egy politikai tanácsadóval.
Hirsivel 2002-ben jegyezték el egymást, hivatalosan azonban nem házasodtak össze, csupán egy muszlim ceremóniát tartottak, később pedig gyerekeik is születtek. 2008-ban aztán elváltak útjaik, egy évvel később pedig Omar már Ahmed Nur Said Elmivel házasodott össze – aki az állítások szerint a testvére, és amely információról még maga Donald Trump amerikai elnök is beszélt.
A személy pedig, aki az állításokat mondta az FBI-nak Elmi valódi kilétéről, arról is beszámolt, hogy
a demokrata képviselőnő egy ideig együtt élt nem csak Elmivel, de gyerekeivel és azok apjával, Hirsivel is.
Omar végül 2011-ben vált el Elmitől, majd nem sokat várt, 2012-ben ugyanis újabb gyermeke született Hirsitől.
Az ügyben ráadásul még további ellentmondások is feszülnek, Omar ugyanis Elmitől való válása után azt mondta, nem is tudja hol van a férje, mert visszaköltözött az Egyesült Királyságba.
Később különböző dokumentumok alapján kiderült:
Elmi nem is hagyta el az Egyesült Államokat, sőt csupán alig több mint 2 mérföldre lakott Omar minneapolisi lakásától.