A 41 éves nő Puurs-ban élt, Antwerpen közelében. Tavaly decemberben megkóstolt egy bort, amitől elájult. Kórházba vitték, de öt nappal később meghalt.
A nő vérében halálos mennyiségben volt jelen MDMA drog (Mollynak vagy ecstasynak is nevezett metiléndioxi-metamfetamin). Pedig a szemtanúk szerint
csak egyetlen kortyot ivott a borból, mert rossz volt az íze.
A rendőrség szerint a nő nem volt kábítószer-fogyasztó, a tudtán kívül kerülhetett a drog a borba.
A hatóságok mindenkit arra figyelmeztettek, hogy
ha olyan boros palack kerül a kezükbe, aminek a parafa dugója fel van sértve, ne nyissák ki, és főleg ne fogyasszanak a borból.
Mint mondták, a kábítószer-csempészek gyakran oldják fel a drogot borban - írja a BBC.
Egyelőre nem tudni, honnan került a nőhöz a bor, de az üveg a holland Black and Bianco cégtől származik.
A cég logójával ellátott fekete parafa dugót eltávolították, és egy címkézetlen, bézs színű dugóra cserélték.
A cég közleménye szerint sokkolták őket a hírek.
Úgy tudni, a nő egy olyan boltban dolgozott, ahol a belga pénzügyőrök által elkobzott termékeket értékesítették.
Jelentések szerint 2017-ben egy ember megbetegedett, miután ebből a boltból vett egy üveg bort.
A pénzügyminisztérium szerint azonban a mostani eset más. Az üzlet ugyanis már nem értékesített italokat vagy élelmiszereket magánszemélyek számára, és a személyzet sem vihetett haza a boltból semmilyen elkobzott terméket.
Mint mondták, csak nagy mennyiségben adnak el termékeket vevőknek, és csak akkor, ha a pénzügyőrök laboratóriumában elvégezték a szükséges teszteket.