Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
„Amikor az olaszokat Lombardiában fojtogatja a vírus, az olasz emberek Rómára és nem Brüsszelre tekintenek. Közben megtudhatták, hogy a franciák gúnyolódnak rajtuk, és Berlin megtagadta tőlük a segítségnyújtást." Ez talán a legfontosabb gondolata a világhírű esszéíró legújabb írásának. Erőszakkal ki akarták törölni az emberek fejéből a nemzetállam gondolatát, de amikor nagy a baj, kiderül, hogy csak az marad. A nemzetállam. Csak a nemzetállamra lehet számítani. Az Európai Unió eltűnt.
„Sokan erősebbek vagyunk. Franciaország a hazánk, Európa a jövőnk. Európai szuverenitást kell építeni" – ismerjük ezeket a népszerű szlogeneket, amelyek egyben domináns ideológiává, igazi, legújabbkori „Evangéliummá" váltak" - indítja Zemmour a koronavírus-járványra reflektáló esszéjét.
„Amikor viszont a halál lovagol végig Európán, az emberek nem Brüsszelre néznek nyugtalan tekintettel, hanem saját nemzetállamukra. Arra a nemzetállamra, amit már évtizedek óta a múltnak tekintenek. Arra a nemzetállamra, amelyik a gyógyítással és a szabályok betartásával foglalkozik. Zemmour viszont úgy látja Franciaországot, hogy „ez egy olyan nemzetállam, amely meggyengült, és amelynek sem kapacitása, sem megfelelő pénzügyi eszközei nincsenek arra, hogy hozzá méltó kórházai legyenek".
„Amikor az olaszokat Lombardiában fojtogatja a vírus, Rómára és nem Brüsszelre tekintenek. Közben rájönnek, hogy a franciák gúnyolódnak rajtuk, Berlin pedig megtagadta tőlük a segítségnyújtást", mondja tehát Zemmour, majd ironikusan hozzáteszi, hogy „ez aztán az európai szolidaritás"! Mialatt Olaszország lezárta az olasz-francia határt, Macron Párizsban gyönyörű, ékesen szóló beszédben közölte, hogy a „vírusnak nincs útlevele", vagyis szerinte értelmetlen a határzár, azt viszont elfelejtette hozzátenni, folytatja Zemmour, hogy a vírust hordozó embereknek igen is van útlevelük: a vírust először kínaiak kapták meg, majd az olaszokat is megfertőzte, de ahogy Zemmour fogalmaz, a „határok nélküli ideológia mindennél erősebb". És arról is ír, hogy Macron késlekedett a határzárral.
„Ennek ellenére Németország, Magyarország, Csehország, Ausztria lezárták határaikat, miközben Macron Párizsban még mindig csak a schengeni külső határok lezárásáról beszélt. A mi elnökünk nem érti, hogy amikor életekről van szó, Schengen nincs többé. Azt persze világosan megértette, hogy Maastricht halott, erről viszont a németek nem akartak hallani, és továbbra is kitartottak a pénzügyi szabályok betartása mellett". (Zemmour az ún. maastrichti konvergencia kritériumokra gondol, amelyek leegyszerűsítve azt jelentik, hogy az EU-tagállamok pénzügyeire szigorú, csak Brüsszel által módosítható szabályok vonatkoznak. Ezek alapján többek között a hitelezés és annak finanszírozása is szigorú szabályokhoz kötött, és ez a koronavírus miatt karanténba helyezett megyék, tartományok esetében az elmaradt bevételek okán óriási problémát jelentett Olaszországban. Franciaország az elmúlt jó néhány évben mindig élen járt az uniós közhelyek harsogásában, de a maastrichti pénzügyi szabályok kivételével. Mert a pénzügyi kötelezettségeket nem tartották be.) „Minden ország tehát a saját érdeke szerint reagált, attól függően, hogy milyen ideológia és érdekek dominálnak éppen. De épp az a probléma, hogy ezek nem azonosak az egyes tagállamokban", mondja Zemmour.
„Minden szem az Európai Központi Bankra (EKB) irányul, és azt hisszük, hogy mint 2008-ban, most majd „elkezdődik a pénznyomtatás", (leegyszerűsítve: a tagállamok többet költhetnek a károk enyhítésére, mint azt az EKB szabályai lehetővé tennék) viszont Lagarde nem Draghi, hívja fel a figyelmet a közismert esszéíró. (Christine Lagarde, az EKB francia elnöknője kezdetben meglehetősen ellenséges volt azokkal az olasz kezdeményezésekkel szemben, amelyek a pénzügyi fegyelem lazítását és a hiteltartozások kamatmegkötéseinek enyhítését kérték az EKB-tól, ebben ugyanis az Eurozóna-tag Olaszországnak nincs önálló döntési jogköre. Draghi, aki a 2008-as válság idején volt az EKB elnöke, könnyebben engedett az akkor csődbe jutott Görögországnak, erre utal Zemmour. Egyébként Lagarde hiába próbálta magát eltökéltnek mutatni az elején, a negatív médiavisszhangok és a koronavírus terjedése miatt engedni kényszerült.)
Ez a járvány ugyanakkor számos, hosszú évek óta vitatott európai uniós szabály hitelességét is megkérdőjelezi. A globalizációt innentől kezdve akár (szó szerint is) károsnak tarthatjuk az egészségünkre és a függetlenségünkre (az európai gyógyszeripar kiszolgáltatott helyzetben van Kínától), már „újra-iparosításról", „rövidzárlatról" beszélünk, hiszen a joggal és a kereskedelemmel semmire sem megyünk a vírus ellen, a brüsszeli buborékban élő bürokraták közönyösek és tehetetlenek, a nemzetállamok tehát ismét nélkülözhetetlenek és megkerülhetetlenek lettek. Nincs európai nép, nincs európai nemzet, nincsen tehát európai szuverenitás sem. A koronavírus kegyetlen nyomjelzője annak, hogy az ún. europaizmus véget ért.
