"Ez háború. De nem csak a vírus ellen. Ez egy háború az állam és a helyi közösségek, az állam és a régiók, az állam és a polgármesterek, az állam és a megyék között. Egy háború a háborúban, mely felfedi minden gyengeségünket és ellentmondásainkat. Egy állam, amely kisajátítja az egyik régió által megvásárolt maszkokat; egy állam, amely felülbírálja a polgármestereknek a járvány megfékezésére hozott döntéseit; felhevült regionális elnökök; nagyvárosi polgármesterek, akik azt mondják a rendőrfőnöknek: „Hagyja csak ránk a dolgot, ön ehhez nem ért."
A háború az állam és a korábban tartományoknak hívott területek között olyan régi, mint maga Franciaország. Mindig is a központosított állam javára szabályozták, akár fegyverrel, akár a politikai meggyőződés vagy a hatékonyság nevében. Ez az, ami ma megkérdőjeleződik. A központosított állam ritka gondatlanságot mutatott. A bürokrácia és a hanyagság robbanóanyaggá váló keveréke. Egy olyan állam, amely már évek óta nem hisz önmagában, inkább Európában vagy a piacban hisz; amely megszüntette előrejelzési és szervezési képességeit, de még vészhelyzetben is kekeckedő normákat és ellenőrzéseket ír elő." (...)
Azaz, nem Brüsszelt és nem a globalizációt lenne szerencsésebb isteníteni. A kiváló filozófus-esszéíró szerint a francia állam tehetetlensége miatt - ami persze a nemzetállam lebontásából és a globalizáció istenítéséből adódik - a régiók megerősödtek. Zemmour szerint sokan a német példával jönnek elő, hogy ez jó, mert ott az erős régiók miatt az izoláció rugalmasabb és hatékonyabb volt, kevesebben is haltak meg a koronavírusban. De ott a spanyol vagy az olasz példa: ott a régióknak még nagyobb a szerepe, viszont teljes volt az összeomlás. Így folytatja:
"Bizarr módon a szövetségi modellt tömjénezők visszafogottabbak az olaszországi és spanyolországi fejleményeket illetően, holott ezek az országok a regionalizáció ügyében elég messzire jutottak – még Németországon is túltéve. Ezt a két latin országot érinti azonban a járvány leginkább Európában, és a különféle közigazgatási rétegek nem mutattak eredményes harmonizációt. Egy kicsit hasonlítanak a francia jakobinus rendszerre!
Azt kell gondolnunk, hogy a mentalitás, a kultúra, a temperamentum meghatározóbb, mint az adminisztratív rendszerek. Hogy az igazi szakadék Európában egy hatékony Észak és egy dekadens Dél között van. Hogy Franciaország, amelyet a De Gaulle és Pompidou nevével fémjelzett iparosodó állam kiszakított a mediterrán végzetből, az elmúlt harminc évben feltartóztathatatlan hanyatlásba süllyedt. Hogy a decentralizációs jogorvoslatok tovább súlyosbították azt a bajt, amelyet – gyakran jóhiszeműen – gyógyítani akartak velük. Pompidou-nak igaza volt híresen szellemes mondásában: A régiók Európája már létezett: középkornak hívták."