Rendőrt hívtak a páciensek az agresszív részeg orvosra Szlovákiában

részeg szlovák orvos
Az erősen ittas szlovák orvost bilincsben vitték el az ügyeletről a rendőrök (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Rács mögött végezte egy 66 éves illavai orvos, aki a rendőrség szerint szerda este részegen végezte munkáját a privigyei elsősegély-szolgálaton - számolt be a történtekről a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Vágólapra másolva!

Az orvos állítólag agresszíven viselkedett, ezért a páciensek kihívták a rendőröket a rendelőbe.

A 66 éves doktor még azt követően sem állt le a betegek szidásával, hogy a járőrök kiértek a helyszínre.

Pavol Kudlicka rendőrségi szóvivő szerint az orvos megtagadta az alkoholtesztet, ezért

automatikusan alkohol befolyása alatt történő veszélyeztetéssel gyanúsították meg.

Az erősen ittas szlovák orvost bilincsben vitték el az ügyeletről a rendőrök (illusztráció) Forrás: Facebook/ Polícia SR

Roman Tarabus, a kerületi bíróság szóvivője a TV JOJ-nak elmondta, hogy az orvost vizsgálati fogságba helyezték, ugyanis fennállt a kockázata, hogy a szolgálati idejének további részében is fogyaszthatott volna alkoholt, illetve tudatmódosító szereket is, és ezzel továbbra is veszélyeztette volna a pácienseket.

Szintén az orvos ellen szólt, hogy lőfegyverrel is rendelkezett.

A férfi jelenleg rács mögött vár a bírósági tárgyalásra, nagy valószínűség szerint bevonják az engedélyét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!