Fauci a republikánusokhoz közelálló Fox televíziónak és a liberális The Washington Post című lapnak adott interjújában is kifejtette, hogy az elnök szerinte helyes irányba változtatta meg a járvány kezelését illető retorikáját és politikáját. Mint fogalmazott, számára úgy tűnik, hogy szembesült a valósággal és ennek megfelelően cselekszik.
Az elnök immár maszkot visel, és úgy gondolom, hogy tényleg nagyon jó irányba haladunk - fogalmazott a járványügyi szakember a Fox televízióban. A The Washington Postnak pedig azt emelte ki, hogy a héten ismét sajtótájékoztatókat tartanak a Fehér Házban, és ezek hatékonyabbak és nagyobb segítséget nyújtanak, mint a korábbiak, mert szerinte erőteljesebben juttatják el az üzenetet az emberekhez arról, hogy viseljenek védőmaszkot.
A szakember
konstruktívnak és jónak minősítette viszonyát az amerikai elnökkel.
A sajtóhírek korábban arról szóltak, hogy Trump már nem bízik meg Fauci értékítéletében és tanácsaiban. Ezeket a sajtóhíreket korábban Trump is cáfolta.
Az amerikai elnök több mint két héttel ezelőtt viselt először arcmaszkot, amikor ellátogatott a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba, és azóta is többször volt rajta védőmaszk. A héten újrakezdődött napi sajtókonferenciáján pedig azt mondta:
nincs mit tenni, jobb a maszk viselése, nem szabad kockáztatni.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök este jelentette be, hogy az Egyesült Államokban már több mint négymillió a diagnosztizált fertőzöttek száma. Több tagállamban leállították a gazdasági és társadalmi élet újraindítását,
és ismét szigorítottak az óvintézkedéseken.
Közben óriási a vita arról, hogy az ősszel újraindítsák-e az iskolákban a személyes megjelenéssel járó oktatást, vagy továbbra is online órákat tartsanak. Az amerikai elnök és Betsy DeVos oktatási miniszter az iskolakapuk megnyitása mellett érvel.
Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője pénteken azt mondta: a diákoknak muszáj visszamenniük az iskolába, még akkor is, ha egyes tanulmányok szerint így növekszik a vírusfertőzés veszélye.