Kényes ügybe keveredett Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo egyik volt helyettese, Christophe Girard. Egy férfi azzal vádolta meg, hogy csaknem egy évtizeden át szexuális viszonyt folytatott vele, melynek a kezdetén a férfi még csak 15 éves volt. Így a vád ellene kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak. A 46 éves tunéziai származású Aniss Hmaïd a New York Timesnak adott interjúban elmondta, hogy 1989 nyarán, 15 évesen Tunéziában találkozott Christophe Girard-ral, majd csaknem tíz éven keresztül volt nemi kapcsolatuk, amely maradandó lelki sebeket okozott neki.
Állítását alátámasztotta az apja, az öccse, egy volt barátnője és egy volt kollégája is, akik elmondták az amerikai napilapnak, hogy Aniss Hmaïd már húsz évvel ezelőtt beszámolt nekik a Girard-ral folytatott viszonyáról. A férfi jelenlegi élettársa is azt mondta, hogy kapcsolatuk kezdetén, 2014-ben neki is elmondta, hogy kamaszként mi történt vele. Aniss Hmaïd elmondta, hogy Girard a szexuális szolgáltatásért cserébe alkalmanként munkát adott neki a dél-franciaországi nyári rezidenciájában, és ideiglenes állást is kapott az Yves Saint Laurent cégnél, ahol Girard vezetőként dolgozott, mielőtt politikai pályára lépett volna.
Aniss Hmaïd bizonyítékokkal is szolgált a New York Timesnak, bemutatta ugyanis az Yves Saint Laurent-nal kötött munkaszerződését és a fizetési bizonylatait, valamint több mint száz fényképet is mutatott a lapnak, amiken a politikus, illetve annak családja és barátai társaságában látható. A legmegdönthetetlenebb bizonyíték az a fotó lehet, melyen Christophe Girard szemből látható, anyaszült meztelenül.
Christophe Girard azt állítja, hogy nem emlékszik arra, hogy Hmaïd hogy került annak idején az Yves Saint Laurent-hoz, de elképzelhető, hogy Pierre Bergé, a divatház alapítója vette fel a céghez, ez azonban már nem fog kiderülni, mivel Bergé 2017-ben meghalt. Hmaïd kitart amellett, hogy Girard révén került a céghez, állítása szerint Pierre Bergé-vel csupán egyszer találkozott.
Ami a képeket illeti, Christophe Girard azt mondta, hogy akkor készültek, amikor Hmaïd nála dolgozott. Azt ugyanakkor határozottan tagadta, hogy egy közösülés után készült az a fotó, amelyen ruha nélkül szerepel.
A megvádolt exalpolgármester ügyvédje, Delphine Meillet az AFP hírügynökségnek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. A jogász rendkívül furcsának tartja, hogy a vádló nem tett állítólagos zaklatója ellen feljelentést, hanem rögtön a nagy nyilvánosságot választva a médiát kereste meg a történetével. Az ügyvéd szerint ennek az lehet az oka, hogy Aniss Hmaïd nem akart szembesülni az igazságszolgáltatás intézményével, védence azonban bízik a bíróságban és jogi útra tereli az ügyet, mivel tagadja az ellene felhozott vádakat - írja a Le Figaro.
Christophe Girard-t 2018 szeptemberében választották meg Párizs alpolgármesterévé, de erről a posztról lemondott idén júliusban, mikor kiderült, hogy a pedofíliával vádolt 84 éves író, Gabriel Matzneff közeli jó barátja.
A volt alpolgármester rágalomnak nevezte Aniss Hmaïd vádját, de bejelentette, hogy az ügy tisztázása érdekében elrendelt előzetes nyomozás időtartamára kilép a városi közgyűlésből, hogy az előtte álló jogi eljárásra és a védelmére tudjon koncentrálni. Az üggyel kapcsolatban megszólalt Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo is, aki egy Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy üdvözli az előzetes nyomozás elrendelését és támogatja az erőszak és szexuális zaklatás áldozatait.