A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Rómában megteltek a kórházak, szállodákban helyezik el a betegeket

olaszország
koronavírus
róma
maszk
Védőmaszkos turisták a római Colosseum környékén.
Vágólapra másolva!
Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket hétfőtől, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között a rokonok közötti találkozások korlátozásával is.
Vágólapra másolva!

A fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház hétfői adatai szerint

a Covid-19 osztályon 185 beteget kezelnek, további huszonkettőt intenzíven.

Marta Branca, a kórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy október elsején 137 beteget kezeltek, tizenhatot intenzív osztályon.

Védőmaszkos turisták a római Colosseum környékén Forrás: NurPhoto via AFP/Matteo Trevisan/NurPhoto/Matteo Trevisan

További 838 kevésbé súlyos beteget házi karanténban tartanak, és mivel

nem mindenkit tudnak ellátni saját otthonában, a betegek nagy részét erre a célra lefoglalt szállodákba helyezik át.

Megtelt az Umberto I. római klinika is, valamint a nápolyi Cotugno kórház sem tud további fertőzötteket fogadni. Francesco Lo Foche az Umberto I. immunológus professzora azzal magyarázta a koronavírus gyors terjedését az egészen nyár végéig majdnem teljesen megkímélt dél-olaszországi régiókban, hogy a tavasszal, a Covid19-től elsőként sújtott északi tartományokkal ellentétben a déli lakosságban nem alakult ki antitest.

- jelentette ki Lo Foche.

Sergio Hariri, a milánói San Giuseppe kórház pneumatológiai osztálya orvosprofesszora kiemelte az intenzív osztályra kerülő betegek számának lassú emelkedését. Kifejtette, hogy

a járvány tavaszi kezdetéhez képest a betegek most gyorsabban kerülnek kórházba, és az orvosok is gyorsabban reagálnak, mert már tudják, mit kell tenni.

Sergio Hariri hozzátette, Olaszország eddig elkerülte a járvány újabb erőteljes hullámát, de a következő időszakban jelentős rosszabbodás várható.

A Vian középiskola diákjaitól levett koronavírus-gyorsteszteket vizsgál egy egészségügyi dolgozó a Róma közelében lévő Anguillarában 2020. szeptember 24-én Forrás: MTI/EPA-ANSA/Massimo Percossi

Az adatok szerint az utóbbi egy hét alatt a szűrt fertőzöttek napi száma megkétszereződött, megközelítve a hatezret.

A halottak napi száma ismét megközelítette a harmincat, intenzív osztályra az egy hete regisztrált napi húsz helyett már harmincan kerülnek.

Újabb szigorítás nélkül - a La Stampa napilapban megjelent számítások szerint - az esetszám a jelenlegi háromszorosára emelkedhet az egész országban novemberig.

A Giuseppe Conte vezette kormány

legkésőbb keddre ígérte a tavaszihoz hasonló korlátozások bejelentését.

Jelenleg a tartományokkal egyeztetnek, a régiók vezetői feltételként szabták, hogy a gazdasági élet nem állhat le ismét.

A kormány tervezte intézkedések között szerepel

a maszk már szombattól bevezetett kötelező használata az utcákon, valamint a vendéglátóhelyek korábbi esti bezárása, a tömörülések szigorú korlátozása a házibulik és családi ünnepségek betiltásával,

ami az otthonokban a rokonok közötti találkozókat is érintheti.

Védőmaszkos vásárló egy római könyvesboltban Forrás: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

A felmérések szerint az utóbbi hetek

megbetegedéseinek hetvenhét százaléka családon belül, esküvőkön, születésnapi zsúrokon történt.

A járványhelyzetet kezelő szakértői bizottság a házi karanténnak tizennégyről tíz napra csökkentését szorgalmazta, amelynek a végén elég lesz egyszeri tesztelés az eddigi dupla teszthez képest.

A Vatikán hétfőn bejelentette, hogy négy svájci gárdista lett fertőzött, ők karanténban vannak, továbbá három vatikáni alkalmazottal együtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!