Duartét, aki 2010 és 2016 között volt az észak-mexikói határállam kormányzója, közvagyon elsikkasztásával vádolják hazájában.
A vádirat szerint Duartét a többi között Chihuahua állam támogatási programjai terhére elkövetett pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítják. Állítólag 96,6 millió pesót (1,3 milliárd forint) utalt át 2014-ben két olyan vállalatnak, amelyeknek egykor a vezérigazgatója volt. Duarte már korábban is tagadta az ellene felhozott vádakat.
A mexikói főügyész hivatala szerint Duarte kiadatását kérték. A bejelentést nem sokkal azt követően tették, hogy Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta mexikói hivatali partnerét, Andrés Manuel López Obradort.
A 2018 decemberében hatalomra került López Obrador megfogadta a korábbi kormányzatokat mételyező korrupció felszámolását. A mexikói elnök egyébként már januárban közölte, hogy az Egyesült Államok belegyezett Duarte kiadatásába. Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet is körözési listára helyezte a volt kormányzót.